Óriási bajban a Lánchíd Karácsony Gergelyék szerencsétlenkedése miatt

Koronavírus, vírus, Budapest, előtte-utána
Széchenyi Lánchíd
Vágólapra másolva!
A Lánchíd Budapest és a nemzeti összefogás jelképe, amely sajnos a budapesti főpolgármester kezében úgy porlad szét, mint gyenge habarcs a földrengés során, és sajnos mindezt szó szerint kell érteni, a híd esetében fizikailag is - írja a Pesti Srácok.
Vágólapra másolva!

Karácsony Gergely szokásos önellentmondásai odáig vezettek, hogy a főpolgármester végül kihátrált korábbi ígéretei mögül, és az általa korábban halaszthatatlannak ítélt hídfelújítást elhalasztotta.

A főpolgármesternek gyakorlatilag csak a kampányban volt fontos a Lánchíd szétmállása, legutóbb viszont Kerpel-Fronius Gábor, Karácsony Gergely momentumos főpolgármester-helyettese egészen sajátosan viselkedett, hebegett-habogott az ATV-n. A műsorban ő maga sem tudja értelmesen megmagyarázni, hogy mire vár még a baloldali városvezetés, miközben a kormány rendelkezésre bocsátja a 6 milliárd forintos összeget, amit korábban megígért.

Nézze meg a Pesti Srácok rendkívül tanulságos videós összeállítását: