Egyetértési pontokat találni a magyarok között

Vágólapra másolva!
Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Nemzeti Összetartozás Napjáról, valamint a legújabb nemzeti konzultációról.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Összetartozás napjáról a szóvivő azt mondta el, olyan családból származik, amelynek a gyökerei Erdélybe nyúlnak vissza, ami azt jelenti, mindig is emlékezni fog a trianoni békediktátumra, annak hatásaira.

Ugyanakkor az is igaz – tette hozzá, hogy szerencsére az elmúlt tíz év egy más típusú emlékezést teremtett meg, hiszen például az erdélyi rokonai ma már szintén magyar állampolgársággal rendelkeznek, ami egy fontos szimbolikus lépés volt a magyar kormány részéről. Mindez a teljes nemzet erejét mutatja meg, ezért is fogalmaznak úgy, hogy ma Magyarország erősebb, mint az elmúlt száz évben.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.