Vágólapra másolva!
Czine Ágnest, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatási rektorhelyettesét bízta meg az egyetem szenátusa a rektori feladatok ellátásával június 5-től. Czine Ágnes alkotmánybíró megbízatása szeptember 30-ig szól.  - olvasható a bejelentés a reformatus.hu-n. A kinevezésre azután került sor, hogy az egyetem korábbi rektora, Zsengellér József lemondott posztjáról.
Vágólapra másolva!

Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró, egyetemi docens a Károli Állam- és Jogtudományi Karán, mostanáig oktatási rektorhelyettesként vezette az egyetemet. "Örülök, hogy olyan szellemiségű, vezetésű egyetemen taníthatok, ahol a tehetséggondozás az egész egyetemen komoly érték, és a kiemelkedő képességű hallgatókat az egyetem nem csak 'gondozza', hanem próbálja felkészíteni a társadalmi problémákra érzékeny, szakmailag igényes értelmiségi feladatok ellátására is" - fogalmazott egy korábbi interjúban.

Czine Ágnes szeptember 30-áig vezeti megbízott rektorként a Károli Gáspár Református Egyetemet Forrás: Reformatus.hu

Belső késztetésének nevezte azt, hogy a fiataloknak átadja tapasztalatait, melyeket bíróként szerzett. "A célom az, hogy a fiatalok ezt a felgyülemlett tudást használják és gyarapítsák – hogy az anyagi- és az eljárásjogot ne csak tananyagként tanulják, hanem lássák és értsék, milyen fontos szerepe van ennek a jogterületnek is a mindennapokban" - vallott hivatástudatáról.

Életrajza röviden

Jogász és gazdasági büntető szakjogász végzettséget szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, doktori disszertációját az emberkereskedelemből, mint a szervezett bűnözés egyik megjelenési formájából írta. Korábban elnöke volt a Budakörnyéki Bíróságnak, majd a Pest Megyei Bíróság és a Fővárosi Ítélőtábla büntető kollégiumát vezette. 2014 óta alkotmánybíróként tevékenykedik, emellett az Igazságügyi Minisztérium Jogi Szakvizsga Bizottságának a tagja és az Európai Jogi Szaktanácsadó Bírák Egyesületének elnöke. Az elmúlt húsz évben számos jogszabály véleményezésében és a Kúria három jogelemző csoportjában is részt vett. Több mint száz szakmai publikáció szerzője, számos hazai és külföldi konferencia előadója. Egyetemi előadásai mellett rendszeresen tárgyaláslátogatásokat és perszimulációs tárgyalásokat rendez hallgatóinak.