Fel akarta gyújtani dorogi házát, úgy, hogy az apja is bent volt

Vágólapra másolva!
Továbbra sem hagyhatja el a börtönt az a dorogi férfi, aki benzint locsolt szét a lakásában, és öngyújtóval akarta azt meggyújtani. A férfi letartóztatását ugyanis meghosszabbította a bíróság.
Vágólapra másolva!

A márciusban a férfi a dorogi házában kezdte el locsolni a benzint, úgy, hogy abból az apja ruhájára is fröccsent.

Aztán elővette az öngyújtóját, leguggolt, és közölte az apjával, hogy álljon arrébb, mert most fel fogja gyújtani a házat.

Az öngyújtó azonban nem gyulladt be, és közben pont a házuk előtt ment el egy rendőr, amelytől megijedt, és elfutott.

Ha be tudta volna gyújtani a benzin, a lángok minden bizonnyal több házra, és a kertben álló teherautóra is átterjed volna, amely akár fel is robbanhatott volna.


A férfi letartóztatását már márciusban elrendelték, amelyet most újabb három hónappal hosszabbítottak meg.