Magyarország nagy lépést tett a klímaváltozás elleni harcban

Hortay Olivér, környezetgazdász, a Századvég Gazdaságkutató energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője

Nemzetközi szempontból is jelentős klímavédelmi törvényt fogadott el az Országgyűlés, amely rögzíti, hogy Magyarországnak 2050-re el kell érnie a klímasemlegességet. Az új törvény fontos kiindulópontot jelenthet abban, hogy a Kormány tovább növelje éghajlatvédelmi aktivitását, megőrizze országunk kiemelkedő kibocsátáscsökkentési teljesítményét és felkészítse hazánkat az éghajlatváltozás jövőbeli hatásaihoz való megfelelő alkalmazkodásra.

A napokban az Országgyűlés a világon hetedikként iktatta törvénybe, hogy hazánknak 2050-re el kell érnie a klímasemlegességet.

Ezzel olyan országokat előzött meg, mint Németország, Ausztria, vagy Hollandia.

A törvény fontos mérföldkövet jelent a hazai környezetvédelmi szabályozásban, mert egyértelműen kijelöli Magyarország jövőbeli fejlődési útját, és mert megfelelő jogalapot kínál a Kormánynak a célok eléréséhez szükséges eszközök kidolgozásához, alkalmazásához. Az eset érdekessége, hogy bár a javaslatot korábban a Párbeszéd képviselője nyújtotta be, annak végleges formáját a teljes baloldal leszavazta arra hivatkozva, hogy a törvény végső formája túl sok ponton tér el az ő elképzeléseiktől.

Bent maradó és új szempontok

Az eredeti javaslatban több olyan pont szerepelt, ami Magyarország szempontjából fontos és előremutató, ezért azok a végső törvénybe is bekerültek. Talán a két leghangsúlyosabb: a 2050-re vonatkozó klímasemlegességi célkitűzés és az ország klímaalkalmazkodási programjának további fejlesztése. Előbbinek elsősorban iránymutató jelentősége van, mert azzal

Magyarország az első európai országok között saját törvényalkotásában deklarálta, hogy elkötelezett az Európai Unió közös klímavédelmi céljainak elérése mellett.

Utóbbi pedig a magyar emberek jövőbeli életszínvonala szempontjából talán a legmagasabb prioritású ügy, mivel a Kárpát-medence éghajlati kitettsége európai szinten kiemelkedően magas.

A végső dokumentumba bekerültek olyan átfogó akciójavaslatok is, mint a vállalatok energiahatékonyságának javítását célzó törekvések, szemléletformálási programok, vagy a lakossági energiafogyasztók környezetbarát aktivitásának növelését célzó intézkedések (például a háztáji, illetve közösségi energiatermelés elősegítése). Ezek egy részére korábban is indultak kormányzati programok, azonban kétségtelen, hogy a kitűzött célok eléréséhez ezeken a területeken tovább kell növelni az aktivitást. Módosított formában, de lényegét tekintve az elfogadott törvényben megjelenik a tervezet zöld finanszírozás elősegítésére vonatkozó javaslata is (zöld államkötvények formájában). Végül mindkét dokumentumban szerepel, hogy a jövőben a kapcsolódó szakpolitikai (például közlekedés- és energiapolitika, vagy hulladékgazdálkodási politika) szabályozásokat a fenntarthatóság szempontjai alapján szükséges módosítani.

Hortay Olivér, környezetgazdász, a Századvég Gazdaságkutató energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője Forrás: Kozma Zsuzsi

A végső törvénybe több fontos újdonság is került, ami a kiinduló tervezetben még nem szerepelt.

Lényegi előrelépés, hogy az elfogadott dokumentum éghajlati alkalmazkodás szempontjából nemcsak Magyarország, de a teljes Kárpát-medence megóvására törekszik.

Ez – a kulturális és történelmi hagyományok mellett – azért fontos, mert természetvédelmi szempontból a régióban várhatóan viszonylag egységes, összefüggő kihívások jelentkeznek majd, így azokat az országhatároktól függetlenül célszerű közösen kezelni. A törvénybe bekerült a szennyező fizet elve és az arányos, reális beavatkozásokra való törekvés, ami biztosítja, hogy a klímaváltozás költségeit annak tényleges okozói fizessék majd meg. Végül, a dokumentum készítői felismerték, hogy az ökológiai problémák megoldásában nagy segítséget jelenthet a technológiai innováció, így annak ösztönzése is bekerült a törvénybe.

Főbb eltérések

Az eredeti javaslatok és az elfogadott törvény között három fő különbség azonosítható: a szövegbe nem kerültek be az érzelmi töltetű, csekély szakmai tartalommal rendelkező és a nem törvényalkotási hatáskörű passzusok, valamint módosultak a kitűzött vállalások. A szentimentális, de tartalom nélküli kategóriába sorolható, hogy a korábbi cím – törvény „A klímavészhelyzet kihirdetéséről" – végső formája: törvény a klímavédelemről lett. A változás minden bizonnyal annak köszönhető, hogy míg előbbiről nem lehet tudni pontosan, hogy mit jelent és milyen feladatokkal jár, utóbbi egyértelmű és világos. A tervezetből kikerült a „klímaigazságosság" szempontja is, mivel az inkább globálisan (például India és az USA közötti viszonylatban) értelmezhető, belföldi jelentése meglehetősen homályos.

Sokkal fontosabb és érthetőbb ennél a szennyező fizet elve.

Az elfogadott jogszabály szerint új minisztériumok felállítása, a bürokrácia további növelése helyett az elsődleges feladat a célok, akciók, szabályok pontos rögzítése, amelyek nélkül egy önálló minisztérium sem tenne semmit jobban, vagy másképp. Ráadásul, mivel a környezetvédelem horizontális feladat (azaz minden tárca tevékenységéhez kapcsolódik), jobbnak bizonyulhat a jelenlegi hazai gyakorlat, amiben

minden minisztériumban külön feladatként megjelenik, ezért külön szervezeti egység biztosítja a természeti szempontok megjelenését a döntésekben.

A végső törvényből számos olyan pont került ki, ami klasszikusan nem törvényalkotási, hanem szakpolitikai feladat: például az egyes energiatermelési technológiák támogatása vagy büntetése, az adórendszer módosítása, vagy az épületek korszerűsítése. Ezeket a kérdéseket azért nem érdemes a törvény keretében szabályozni, mert az hosszú távon rugalmatlanná tenné a rendszert, és elvenné a szakpolitikától azt a lehetőséget, hogy a változó technológiai környezethez minél gyorsabban hozzáigazíthassa a programjait. Ráadásul

a baloldal által javasolt megoldások néhol ellentmondtak egymásnak:

például nem világos, hogyan lehetne biztosítani, hogy az üzemanyagadók növelése ne fokozza a szegényebb társadalmi csoportok sérülékenységét.

Végül, a legnagyobb vita a célok kijelölése körül volt: a 2030-ra kitűzött kibocsátáscsökkentési cél (az 1990-es értékhez képest) 40 százalék, a 2030-as megújuló célarány pedig 21 százalék lett. Ezek ambiciózus célok. Emellett az eredeti tervezetben szerepelt egy passzus, ami az energiafogyasztás 30 százalékos csökkentését írná elő (de nem derült ki, hogy mihez képest), ehelyett az elfogadott dokumentum azt vállalja, hogyha az energiafogyasztás a 2005-ös szintet meghaladja, akkor a növekmény csak tiszta energiából fedezhető. Valamennyi elfogadott érték megfelel az Európai Unióban aktuálisan kijelölt céloknak, a vita tehát inkább arról szól, hogy a vállalásokban érdemes-e ezeket jelentősen meghaladni.

Tekintettel arra, hogy a globális éghajlatváltozás alakulása szempontjából nem perdöntő, hogy melyik célkitűzés teljesül (Magyarország hozzájárulása a globális károsanyag-kibocsátáshoz ugyanis elenyésző), jelenlegi ismereteink szerint azonban

minden egyes többletszázalék óriási költségeket okoz majd a gazdaságnak és a társadalomnak, érdemes a politikának óvatosan bánni a számháborúzással.

A jelenlegi technológiai környezetben a korábbi tervezet célkitűzései irreálisak, márpedig felelős vállalások úgy, hogy annak megvalósulása bizonytalan, nem tehetők. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem kell törekedni a célok meghaladására, de ezeken a területeken a többletkötelezettség-vállalás egyszerűen irracionális.

Politikai következmények

Az tehát, hogy a teljes baloldal egységesen a törvény elutasítására szavazott, valamint az elfogadást követően egymásra licitálva, kevéssé elegáns hangnemben minősítették az új törvényt, nehezen magyarázható szakmai érvekkel – hiszen úttörő lépésről van szó. A reakciók mögött alighanem politikai megfontolások állnak:

a baloldal fő célja, hogy a témát kisajátíthassa még akkor is, ha azzal árt az ügynek.

Magyarország egyik fontos előnye a nyugati országokhoz, és különösen az USA-hoz képest, hogy az emberek természetvédelmi attitűdje politikailag nem polarizált. Azaz, míg az Egyesült Államokban, vagy Németországban a többség pártszimpátia alapján alkot véleményt klímavédelmi kérdésekben,

Magyarországon egyelőre politikai nézetektől függetlenül a jelentős többség számára fontos a természetvédelem.

Mivel az ökológiai problémák megoldása jelenti a következő évek egyik legfontosabb és legnehezebb kihívását, fontos, hogy a nemzeti egység megmaradjon, mert csak ez nyújthat a jövőben aktuálisan hatalmon lévő szereplőknek a nehéz döntések meghozatalában kellő legitimációt. A baloldal valójában ez ellen az érték ellen intézett támadást a törvény elutasításával. A kérdés, hogy a kormánnyal szembeni protest attitűd demonstrálása érdekében a baloldal meddig hajlandó elmenni a környezetpolitika gáncsolásában. Mindenesetre ijesztő pillanatkép, hogy a baloldali képviselők azért, hogy a kormánnyal szembehelyezkedjenek, nemcsak a környezetvédelmi érveknek, de saját maguknak is ellentmondanak.

Szerző: Hortay Olivér, környezetgazdász, a Századvég Gazdaságkutató energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője