Tavaly tavasszal egy családi vita fajult késelésig Kecskeméten. Ugyan, már korábban is voltak közöttük viták, tettlegességre még nem volt példa. Több, mint húsz éve élt együtt a pár, amikor a nő combon szúrta a férfit, aki az otthonukban elvérzett és meghalt.

2019. április 22-én reggel a pár alkoholt vett, majd hazamentek, berúgtak és ebéd után elaludtak. Este 6 óra körül felébredtek és a ház folyosóján valamin összevesztek.

A vita közben a nő egyszer csak combon szúrta a férfit egy késsel,

a comb bal felső részén. A seb egyből nagyon vérezni kezdett, mert a szúrás, a combi verőeret találta el. A nő ezután segített a részeg férfinek bemenni a szobába, ahol az, az ágyra borult. A nő, ruhákkal megpróbálta elállítani a vérzést, ami nem sikerült neki és a férfi rövid idő alatt meghalt.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Ezután a nő eltüntette a kést, a véres ruháit pedig beáztatta és elkezdte felmosni a vért a folyosóról, ahol megszúrta az élettársát. Aztán

este 7 óra körül szólt az egyik szomszédnak, aki miután meglátta a férfit, azonnal hívta a mentőket, akik már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A férfi a combján ejtett szúrás miatt, vérzett el, ami a verőerét találta el. A nő nem látta előre, hogy a szúrástól a férfi elvérezhet és meghalhat, ezért gondatlanságot állapítottak meg. A főügyészség halált okozó testi sértéssel vádolja a nőt és letöltendő börtönbüntetést és közügyektől való eltiltást javasol vele szemben a bíróságon.