A fővárosi kormányhivatal (BFKH) állásfoglalásában megállapította, hogy az erzsébetvárosi önkormányzat szabálytalanul járt el akkor, amikor a kormányrendeletet figyelmen kívül hagyva a területfoglalási díj utólagos befizetésére kötelezte a helyi vendéglátósokat - olvasható a kerület hivatalos honlapján közzétett közleményben. A történet azért is különösen kínos Niedermüller Péter polgármesternek, mert a környező kerületekben sikerült megérteni a vállalkozások terheit csökkentő rendelkezést. Mint ismert, a Gyurcsány-párti politikus nem is olyan régen még alkalmatlannak találta magát a városvezetésre.

"A vendéglátó üzlet üzemeltetőjének 2020. szeptember 1-éig nem kell a közterület-használati díjat fizetnie a vendéglátó üzlet közterületen működő terasza után" - ez olvasható a május 4-ei, a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendeletben. A kihirdetését követően sok vendéglátós fellélegzett, hiszen ezzel komoly könnyítést kaptak. Persze engedélyekre, bejelentésre az újranyitást követően is szükség volt. Csakhogy volt olyan önkormányzat, amely az új jogszabályt figyelmen kívül hagyva próbált pénzt szerezni a vendéglősöktől.

Szabálytalanul kivetett sarc

A Niedermüller Péter vezette Erzsébetvárosban ugyanis úgy értelmezték a jogszabályt, hogy a veszélyhelyzet elmúltával ugyanúgy meg kell fizetni a tavaszi-nyári szezon területbérleti díját, csupán egyfajta haladékról van szó. 

Ennek megfelelően a DK-s irányítású önkormányzat szeptemberi fizetési határidővel ki is számlázta az érintetteknek a területfoglalási díjat. Sokan ezen felháborodtak, a haragjukat pedig növelte az, hogy a környező kerületekben sikerült értelmezni a jogszabályt, az ottani önkormányzatok nem próbálták meg a vállalkozókkal kifizettetni a közterület-foglalási díjat.

Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere rosszul értelmezte a vendéglátósok helyzetét könnyítő kormányrendeletetForrás: Facebook

Látva az indulatokat, Niedermüllerék meghátráltak, és a napokban a kormányhivatalhoz fordultak jogértelmezésért. "Nem egyértelműek a jogszabályok, hogy a vendéglátósoknak kell-e fizetni a közterület-használatért. A kormányhivatalhoz fordulunk állásfoglalásért" - olvasható a kerület hivatalos honlapján. A baloldali városvezetés azzal érvelt rövid felhívásában, hogy "a területfoglalási díj olyan, az önkormányzat törzsvagyonába tartozó, vagyonelem, amiről jogszabály tiltja, hogy az önkormányzat lemondjon." 

Csakhogy a budapesti kormányhivatal válaszában világossá tette, hogy  

Niedermüllerék szabálytalanul jártak el, amikor a tavaszi-nyári területfoglalási díj utólagos befizetésére kötelezték a helyi vendéglátósokat - ez derül ki a kerület oldalára szerdán feltöltött, újabb közleményből. Így Niedermüllerék mostmár kénytelenek eleget tenni a kormányrendelet rendelkezéseinek, nem kötelezik fizetésére a helyi vendéglátósokat. 

Niedermüller bohócot csinált magából

Mivel kizárólag a VII. kerületben nem értették meg a kormány rendeletét, ezért a történteknek két magyarázata lehet: Niedermüller vagy az önkormányzat bevételeinek növelése érdekében szándékosan félreértelmezte a jogszabályt, vagy - ami ennél is rosszabb forgatókönyv - nem volt képes megbirkózni a dokumentummal.

Mint ismert, a DK-s politikus tavaly márciusban azt nyilatkozta, hogy nem indul az önkormányzati választásokon, mert nincs városvezetési tapasztalata, nem csinál magából bohócot. 

Ennek ellenére Niedermüllert megválasztották polgármesternek, aki megválasztása óta leginkább a pártemberek pozícióba juttatásával foglalkozik: Czeglédy Csaba ügyvédi irodája így kapott sorozatban megbízásokat az önkormányzattól. Párttársa, Komáromi Zoltán, a DK egészségügyi politikusa sem járt rosszul, neki 1,8 millió forintnyi közpénz érkezik a számlájára.