Féltékenységből ölhette meg terhes szerelmét a dombrádi férfi

Vágólapra másolva!
Napokig rokonoknál bujkált az a férfi, aki a gyanú szerint megölte élettársát, egy 24 éves nőt. Az asszony terhes volt, amikor meghalt, tudta meg a Bors.
Vágólapra másolva!

A férfi anyja a Borsnak azt mondta, fia idegen férfiakkal kapta rajta a nőt. A nő családja szerint viszont éppen a férfi volt az, aki rendszeresen olyanra kényszerítette a nőt, amiket magától sosem tett volna meg. A nőnek három gyermeke volt, kettőt már a kórházban elvettek tőle, a gyámhatóság kiemelte őket a családból, egyet az anyja, vagyis a kisgyerek nagyanyja nevel születése óta.

A mostani terhességről a nő családja nem tudott, titkolta.

"Végre oda került, ahová való! A rácsok mögött van a helye, remélem ott is marad élete végéig!

– mondta a Borsnak a meggyilkolt nő nővére.