Késes rablót fogtak el a tompai rendőrök az 55-ös főúton

Vágólapra másolva!
A rendőrök javasolták a letartóztatását annak a férfinak, aki késsel fenyegetett meg egy nyugdíjast a tanyáján, így szerzett meg tőle 7 ezer forintot.
Vágólapra másolva!

Június 8-án, dél körül a kelebiai Négyesjárás nevű tanyán egy idegen jelent meg, és becsengetett az ott lakó nyugdíjashoz. Amikor a lakó beengedte, a

férfi a konyhaasztalról egy kést vett fel, majd az ágyra lökte, és a késsel megfenyegette a nyugdíjast, miközben pénzt követelt tőle.

Az idős férfi halálra rémült, ezért

7 ezer forintot adott a támadónak, aki a pénzzel elmenekült a helyszínről. Az idős férfi segítséget kért egyik ismerősétől, és együtt értesítették a rendőrséget.

A tompai rendőrök a személyleírásnak köszönhetően

rövid időn belül 55-ös főúton találták meg a férfit,

aki épp egy erdőből jött elő.

Forrás: Police.hu

Az 50 éves mélykúti férfit elfogták, őrizetbe vették, és rablás miatt nyomozást indítottak ellene. A kiskunhalasi rendőrök javasolták a letartóztatását.