Másoktól lopta az ebédre valót egy bagi férfi

Vágólapra másolva!
Egy bagi férfit fogtak el a rendőrök biciklilopás miatt, később azonban kiderült, hogy több helyitől is lopott szárnyasokat, hogy legyen mit enniük.
Vágólapra másolva!

A férfi június 6-án, késő este sétált a településen, amikor az egyik ház udvarán meglátott egy letámasztott biciklit.

Bemászott az udvarra, megfogta a biciklit, átdobta a kerítésen majd ő is kimászott.

Ezek után elhajtott az 50 ezer forintos biciklivel. A rendőrök egy órán belül elfogták, a biciklit visszaadták a tulajdonosának.

A 27 éves férfi beismerte a tettét, valamint azt is, hogy márciusban egy női biciklit lopott el.

Kiderült, hogy rendszeresen lopott szárnyasokat is, amit később megettek. 21 tyúkot, 4 kacsát és egy kakast lopott el, amiknek az értéke több tízezer forint.

Forrás: Police.hu

A férfit június 9-én letartóztatták, a rendőrség lopás miatt indított ellene eljárást.