Megöltek egy férfit Csongrádon

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Bár a holttest egyelőre nem került elő, a rendőrök gyanúja szerint gyilkosság áldozata lehet az a csongrádi férfi, akit több, mint 10 éve keresnek. A gyilkossággal a férfi egyik ismerősét gyanúsítják, akit már őrizetbe vettek, és a letartóztatását is javasolták.
Vágólapra másolva!

A rendőrök 2009 nyarán rendeltek el körözést egy ismeretlen körülmények között eltűnt, csongrádi férfi ügyében. A férfit azóta sem sikerült megtalálniuk, de

a napokban kiderült, hogy az egyik ismerőse ölhette meg.

A rendőrök

elfogták a feltételezett támadót, aki azzal is gyanúsítanak, hogy a gyilkosság után elrejtette a holttestet,

és a gyilkos eszközöket is, amelyekkel a férfit megölte. A csongrádi rendőrök kihallgatták a 35 éves, helyi férfit, akit őrizetbe vettek, és javasolták a letartóztatását.

A kép illusztráció Forrás: Dreamstime