Pont egy hete egy idős, bottal járó nőt támadott meg egy férfi Miskolcon. Ki akarta rabolni, amikor odaért egy helyi járatot vezető buszsofőr. Azonnal lassított, leszállt a buszról, és elkergette a tolvajt. Mint kiderült, nem először került éles helyzetbe.

Miskolcon a 21-es buszt vezeti az a sofőr, aki egy hete egy hídon áthajtva azt látta, hogy egy fiatal férfi egy idős nőt lökdös, belerúg, miközben a táskáját próbálja megszerezni. Azonnal fékezett, leszállt a buszról, és az idős asszony védelmére kelt.

Hogy nem ijedt meg, nem véletlen, korábban Irakban szolgált, vagyis találkozhatott már éles helyzettel.

"Láttam, hogy egy fiatalember olyan mozdulatokkal settenkedett a hölgy után, ami arra engedett következtetni, hogy ebből rablás lesz. Cselekednem kellett, ezt mégsem hagyhattam annyiban. Keresztbe fordítottam a buszt, hogyha dulakodásra kerül sor, senki ne eshessen az autók elé. Szerencsére az eseményt a busz kamerái rögzítették is - mondta a minap.hu-nak a férfi.

Ami biztos, a rabló vele már nem mert szembeszállni. Ugyan még mondott valamit, aztán azonban egész egyszerűen elmenekült.