Folytatódnak a koronavírus miatt elmaradt szervátültetések

2020.06.13. 13:19

Helyesek voltak a védelmi intézkedések és a szakmai, illetve kormányzati döntések, hiszen csupán az életminőség-javító beavatkozásokat függesztették fel időlegesen a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben – mondta a Magyar Nemzetnek Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója, akitől azt is megtudtuk: a szív- és májátültetéseket, ha kisebb számban is, de folyamatosan végezték a transzplantációs centrumok.

Az igazgató szerint a legfőbb kihívás egy ilyen vészhelyzetben az, hogy minimalizálni tudják a vírus terjedését a végstádiumú szervelégtelenség miatt várólistán lévők körében. Számukra az új kórokozó nagyobb veszélyt jelent. Ennél azonban még nagyobb kockázatot jelent, ha transzplantálják őket. 

A szervátültetett betegeknek ugyanis életük végéig immunrendszer-gyengítő gyógyszereket kell szedniük azért, hogy a beültetett szerv ne lökődjön ki  – mondta a Magyar Nemzetnek Mihály Sándor.

Képünk illusztrációForrás: AFP/Brendan Smialowski

Ezért feltételezhető, hogy ha megfertőződnek, akkor súlyosabb tüneteik lesznek, és nagyobb eséllyel halnának meg.  Viszont ezeknek a betegeknek minél hamarabb szükségük van a műtétre, mert idővel romlik az állapotuk.

A tényezőket mérlegelve Mihály Sándor azt kezdeményezte az Eurotransplantnál, hogy tartsanak heti rendszerességgel értékelést a nyolc tagállam intézkedéseinek harmonizációjáról. 

"Ezen a fórumon szóba került például az is, hogy beutazhat-e egy külföldi orvoscsoport egy másik országba azért, hogy eltávolítson egy mellkasi szervet, amit aztán őnáluk ültetnek be.  Egy átmeneti, valamivel több, mint egy hónapos időszakra még ezen tevékenység előtt is lezárultak a határok, de a nemzetközi szervcsere folytatódott" – mondta a lapnak a szakember. Hozzátette, hogy Magyarországon a koronavírus átviteli kockázatának minimalizálása miatt február végén kialakítottak egy szigorú szervdonációs eljárásrendet, amit a helyzet változásának megfelelően, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Transzplantációs Tagozattal közösen, folyamatosan alakítottak.

Kevesebb a donor

Mihály Sándor szerint a Szervkoordinációs Iroda legfontosabb szakmai partnere az intenzív osztályon dolgozó orvos, ezért a járványidőszakban is tartották a kapcsolatot az ország donorjelentő kórházaival.

"Folyamatosan jelezzük nekik, hogy a szervdonáció nem állt le, ezért kérjük, hogy változatlanul jelentsék, ha egy betegüknél agyhalál jeleit észlelik. A járványhelyzetben kevesebb erőforrás jutott a donorjelentésekre, emiatt hazánkban is csökkent, mégpedig 32 százalékkal a donorszám, mivel a kórházak intenzív kapacitásának egy része a súlyos állapotú Covid-betegek ellátására koncentrálódott" 

– magyarázza az igazgató. Elmondta azt is, hogy ennél is több a transzplantációk felére csökkenése. Ennek az az oka, hogy mérlegelni kellett, vállalják-e a járvány alatt a műtétet vagy nem. Ezért a tüdőtranszplantációk március 11-én leálltak, de mostanra már újraindult. Átmenetileg fel volt még függesztve a veseátültetés, mert az nem életmentő, hanem életminőség-javító beavatkozásnak számít. Szív- és májátültetéseket, ha kisebb számban is, de rendszeresen végeztek a transzplantációs centrumokban. 

Magyarországon 2020. március 1-jétől május 31-ig májátültetéseknél 35, szívátültetéseknél pedig 29 százalék volt a visszaesés. Tüdőtranszplantációt idén hármat, tavaly ötöt végeztek ugyanebben az időszakban, veseátültetés pedig negyvennel volt kevesebb, ami hatvanszázalékos csökkenést jelent. 

Ezek az arányok megmutatják, hogy sikerült megvalósítani azt a célkitűzést, hogy az életmentés mindenképpen folytatódjon, csupán az életminőség-javító beavatkozásokat függesztették fel időlegesen  – mondta Mihály Sándor.

Már harmadik hete azt tapasztalják, hogy az aktivitás visszaállt a járvány előtti szintre. Májusban 14 donor volt az országban, ami szinte megegyezik a tavalyi átlaggal. A 14 donorból összesen 42 szervet vettek ki, ebből 11 ment az Eurotransplanton keresztül külföldre, de hozzánk is jöttek szervek más országokból. 

Külföldön is hasonló volt a helyzet, az Eurotransplant 208 működő programjának a száma 169-re esett vissza. Spanyolországban 75, Franciaországban 90, az Egyesült Államokban több mint 50, Olaszországban pedig 40 százalékkal csökkent a szervátültetések száma.