Fel kell készíteni a gyerekeket az internet veszélyeire

2020.06.14. 10:55

Fel kell készíteni a gyerekeket az veszélyeire, mert ha bajba kerülnek, akkor elsősorban a barátaiktól kérnek segítséget - mondta Pöltl Ákos, a Safe House Training System program alapítója az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Pöltl Ákos elmondta, hogy az általuk indított komplex programban általános iskolások között végeztek kutatást. Elsőként a közösségi médiában rejlő veszélyekről tájékozódtak, hiszen ez a legaktuálisabb és legnagyobb veszély. 

Képünk illusztrációForrás: Origo

A kutatás során kiderült, hogy a gyerekek jól ismerik a különböző alkalmazásokat. Megjegyezte azt is, hogy 10-ből 9 gyereknek még a legelmaradottabb térségben is van okostelefonja.

Pöltl Ákos felhívta a figyelmet arra, hogy jellemzően nagy szakadék van a felnőttek és a gyerekek digitális tudása között. Példaként említette, hogy a gyerekek az Instagram mintegy 60-70 százalékát használják ki, míg ez az arány a szülőknél 20-30 százalék.

Az is kiderült, hogy a gyerekek a tanárokkal sem szívesen osztják meg, ha valamilyen baj történik, például chaten erőszakos tartalmat kapnak. Ha baj van, akkor esetleg idősebb testvérhez, de leginkább a barátokhoz fordulnak - közölte a szakmai vezető, aki szerint ezért a legjobb, ha a szülők felkészítik a gyereket és segítik, hogy készségszinten tudjon reagálni az internet veszélyeire.