Vajon megtett-e mindent Karácsony Gergely, hogy ne terítse le Budapestet a vihar?

Budapest, 2020. június 14. A vihar után összegyűlt esővízben haladnak járművek a budapesti Teréz körúton, az Oktogonnál 2020. június 14-én. MTI/Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
Napok óta másról se szóltak az időjárás-jelentések, minthogy az ország több része mellett Budapestet is nagy erejű vihar éri majd el, ehhez képest az időjárásnak sikerült Karácsony Gergelyt és az általa vezetett fővárosi önkormányzatot meglepnie: a város gyakorlatilag elesett, árvizek, kidőlt fák, leszakadt vezetékek, vízkárok voltak sokfelé. A baloldali főpolgármester a klímaváltozásra mutogatott, miközben arról hónapok óta nem hallottunk semmit, hogyan is próbál felkészülni a városvezetés egy ilyen nehéz helyzetre. Például normális útfelújításokkal. Nem tudjuk, hogy a csatornarendszer megfelelően volt-e tisztítva, és arról sem hallottunk semmit, hogy egy ilyen rendkívüli helyzetre a főváros kiépített volna egy megfelelő vészhelyzeti előrejelző-rendszert. 
Vágólapra másolva!

A vasárnap délutáni vihar országszerte számos helyen okozott fennakadásokat: utakat öntött el az esővíz, a szél és a jég fákat döntött ki és épületeket rongált meg. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

csak Budapesten több mint 400 helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak.

Dóka Imre szóvivő elmondta: a nagy mennyiségű csapadék Budapest valamennyi kerületében munkát adott a tűzoltóknak.

Mindent megtett a sikeres felkészülés érdekében Karácsony?

Rengeteg felvétel készült, ami a fővárost leterítő vihart mutatja be: a Nagykörúton az autók az ajtóig érő vízben haladtak, számos BKK-járat szünetelt, fák szakadtak le és borultak az úttestre, az aluljárókat pedig szintén elöntötte a víz. Több helyen hosszú áramszünetek jelentkeztek, például Karácsony Gergely korábbi polgármesterségének helyszínén, Zuglóban is. Mindennek kapcsán joggal adódik a kérdés, hogy a főváros vezetése mindent elkövetett-e a viharra való felkészülésben?

A közösségi médiában rendkívül aktív városvezetőnek a folyamatos figyelmeztetések ellenére sem sikerült egyetlen posztot írnia arról, hogy a budapestieket a veszélyre felkészítse.

Facebook-oldalán az elmúlt napokban inkább az általa egyeztetés nélkül kialakított, totális bukásként elkönyvelhető biciklisávokról osztott meg bejegyzést, valamint tovább próbál magyarázkodni a kritikus állapotba került Lánchíd felújításával kapcsolatban, ami annak ellenére sem kezdődött még el, hogy a kormány már megadta az ehhez szükséges forrásokat.

A Teréz körút például így nézett ki a vihar után:

Forrás: MTI/Lakatos Péter

Ez lenne egy felelős városvezetés feladata

Az egyetlen olyan bejegyzésében, amit utólag a viharról közzétett, arra kéri a budapestieket, hogy közlekedjenek óvatosan. Karácsony emellett a klímaváltozásról írt. Az utóbbi lépés azért is furcsa a baloldali főpolgármester részéről, mivel aki nem vette volna észre, nyári zivatarok már régóta léteznek. Egy városvezetés feladata pedig az lenne, hogy a kommunikáció helyett például azzal foglalkozna, hogy a budapesti csatornák rendben vannak-e, van-e megfelelő viharjelzési előrejelző rendszer, hogy ilyen esetben senki ne induljon útnak.

Arról sem közölt híreket Karácsony az elmúlt hónapokban, hogy a rosszabb állapotban lévő fővárosi utak kijavításával megakadályozzák azokat a helyzeteket, ami például az alább látható képen az Istenhegyi úton kialakult. Jól láthatóan a hatalmas eső könnyedén mozdította el az aszfaltréteget. Az utak felújítása a megoldás az ilyen problémákra, nem az, hogy a főpolgármester a klímaváltozást emlegeti Facebook-posztokban. Ordas közhelyek helyett gyakorlati megoldásokra lenne szükség, de ilyenről nem írt Karácsony most sem.

Forrás: MTI/Lakatos Péter

Járhatatlanná vált a X. kerület egy része is, a Maglódi út és a Gitár utca kereszteződését is elöntötte a víz:

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A Karácsony-féle városvezetés

az elmúlt hónapokban arra sem vette a fáradságot, hogy az elmúlt években többször is előforduló hirtelen lezúduló nagy esőzések tapasztalatai alapján valamilyen forgatókönyvet készítsen, és felmérjék azt, hogy a főváros mely pontjai vannak a legnagyobb veszélyben egy ilyen helyzetben.

Nem történt meg a rossz állapotban lévő fák felmérése sem, márpedig egy vihar során egy kidőlő fa könnyen tud emberéletben is kárt tenni. Az Alkotmány utcában például egy óriási fát döntött ki a szél. Még szerencse, hogy egyetlen ember sem volt a közelben, és nem esett kár emberéletben.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A nagy széllel érkező vihar jeget is hozott magával:

Számos helyen pedig bokáig érő vízben gázoltak az emberek:

Jégeső zúdul egy belvárosi autóra:

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Sokakat ért a szabadban a jégeső:

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A vihar miatt egészen elsötétedett minden:

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Metrópótló busz küzdi át magát a sok helyen apokaliptikus képet festő fővárosi utakon:

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Egy vasárnapihoz hasonló viharra persze nagyon nehéz felkészülni, azonban a baloldali budapesti városvezetés hónapok óta azt ígéri, hogy pontosan a megváltozó éghajlati viszonyokra készíti fel a várost, és erre is kapott mandátumot tavaly ősszel.

Ezzel szemben október óta egyetlen tervet sem látott a nyilvánosság arról, hogyan kívánja kezelni Karácsony ezeket a helyzeteket.

Nem tudjuk, hogy a városvezetés,milyen védelmi rendszereket akar kialakítani az ilyen hirtelen lezúduló esőzésekkel szemben. Arról sem olvashattunk a baloldali főpolgármester közösségi oldalán, hogy milyen lépésekben kívánja a városvezetés csökkenteni a károkat egy esetlegesen lecsapó vihar esetén.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelzései ellenére a főváros nem tett semmit, hogy felhívja az emberek figyelmét, miközben például a hazai nagy tavainknál folyamatos a jelzőrendszer működése.

Az pedig, hogy Karácsony a klímaváltozásra próbálja kenni a problémákat, az azt mutatja, hogy a főpolgármester továbbra is csak a felelősséghárítással foglalkozik a problémák megoldása helyett.