Baloldali holdudvarhoz tartozó kamucégektől rendelt a főváros maszkokat

Karácsony Gergely, Soros György
Vágólapra másolva!
A Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Önkormányzat maszkbeszerzései olyan cégektől történtek, akiknek tevékenységi körébe korábban nem tartozott bele a gyógyászati termékek forgalmazása, kereskedelme, a cégek weboldallal sem rendelkeznek, vagy amennyiben rendelkeznek is, nem tartalmaznak terméklistát, vagy bármilyen érdemi információt, ami alapján arra lehetne következtetni, hogy alkalmasak ezen termékek beszerzésére - derült ki az Origo által átnézett nyilvános szerződések alapján. Tekintettel arra, hogy a veszélyhelyzetben biztosított lehetőséggel élve a Fővárosi Önkormányzat ezen termékek beszerzése előtt nem folytatott le közbeszerzést, felmerül az a kérdés, hogy miért pont ezen cégekre esett a választása. Mint ismert, Karácsony Gergely március 30-án jelentette be, hogy Soros György amerikai tőzsdespekulánstól egymillió eurót kap Budapest a koronavírus elleni védekezésre. A szerződések alapján ezen összeg jelentős része balliberális haveroknál, így Gyurcsány Ferenc volt egészségügyi miniszterének, Székely Tamás cégénél landolt. 
Vágólapra másolva!

Karácsony Gergely még március 30-án jelentette be, hogy Soros György amerikai tőzsdespekuláns egymillió eurót adományoz Budapestnek a koronavírus elleni védekezéshez.

A baloldali főpolgármester szerint az adományt a fertőzés elleni védekezéshez szükséges eszközökre, továbbá a kerületi járóbeteg- és alapellátásban dolgozó orvosok és ápolók, valamint a szociális intézményeink munkatársainak vírustesztelésére szeretnék fordítani.

Korábban nem foglalkoztak egészségügyi termékekkel ezek a cégek

A Fővárosi Önkormányzat által nyilvánosságra hozott szerződések szerint Budapest koronavírusteszteket (garat- és ellenanyag teszteket), valamint sebészeti és FFP2 típusú maszkokat szerzett be.

A szerződések alapján azonban megállapítható, hogy a Fővárosi Önkormányzat maszkbeszerzései olyan cégektől történtek, akiknek tevékenységi körébe korábban nem tartozott bele a gyógyászati termékek forgalmazása, kereskedelme.

Ezen cégek weboldallal sem rendelkeznek, vagy amennyiben rendelkeznek is, nem tartalmaznak terméklistát, vagy bármilyen érdemi információt, ami alapján arra lehetne következtetni, hogy alkalmasak ezen termékek beszerzésére. Tekintettel arra, hogy a veszélyhelyzetben biztosított lehetőséggel élve a Fővárosi Önkormányzat ezen termékek beszerzése előtt nem folytatott le közbeszerzést, felmerül az a kérdés, hogy miért pont ezen cégekre esett a választása.

A szállítók között voltak olyan cégek is, amelyek a NAV adatbázisa szerint még bejelentett alkalmazottal sem rendelkeznek, mely körülmény szintén arra utal, hogy a beszállítók kiválasztása során nem éppen a kellő körültekintés lehetett irányadó.

Bár a közbeszerzésekre pont a rendkívüli helyzetre és a gyorsaságra hivatkozva nem került sor, ezen döntések nem éppen nem nevezethetőek sem racionálisnak, sem életszerűnek.

Karácsonyék nem vacakoltak sokat a közbeszerzésekkel Fotó: Polyák Attila - Origo

Itt vannak Karácsonyék szerződései:

  • 2020. március 23-án az EU Buses.eu Kft.-vel jött létre szerződés 35 ezer darab sebészeti maszk beszerzésére. A szerződés értéke több mint 11 millió forint volt.
  • 2020. március 30-án a Rotatech Holding Kft.-vel kötött adásvételi szerződést a Fővárosi Önkormányzat 250 ezer FFP2 maszk beszerzése miatt több mint 200 millió forint értékben.
  • 2020. március 30-án a Fővárosi Önkormányzat a Business Rally Hungary Kft.-vel kötött adásvételi szerződést 1,5 millió sebészeti maszk beszerzésére. Ennek vételára közel 300 millió forint volt.
  • 2020. április 3-án, 6-án és 16-án összesen négy szerződést kötött, egyenként 3,8 millió forint értékben a Corden International Kft.-vel a szociális ellátás biztosításában részt vevő dolgozók és ellátottak szűrésére. Összesen tehát 15,2 millió forint értékben történtek meg a szerződéskötések.
  • 2020. április 16-án a Fővárosi Önkormányzat 120 millió forintért kötött szerződést koronavírus-gyorstesztre a Kelen Kórház Kft.-vel.
  • 2020. április 23-án kötötte a főváros a Corden International Kft.-vel azt a szerződést, amely 10 000 darab gyorsteszt megrendeléséről rendelkezett 190 millió forintért.

Most pedig részletesen bemutatjuk, milyen cégekkel kötött szerződést Karácsony egyszemélyes döntései alapján a Fővárosi Önkormányzat.

Hogyan érthet egy biztosítási bróker az egészségügyhöz?

Még Karácsony bejelentése előtt, 2020. március 23-án az EU Buses.eu Kft.-vel jött létre szerződés 35 ezer darab sebészeti maszk beszerzésére a főváros részéről. A szerződés értéke több mint 11 millió forint volt. A szerződéskötést nem előzte meg beszerzési eljárás.

A cég fő tevékenysége egyéb szárazföldi személyszállítás, a NAV adatbázisa szerint nincs bejelentett alkalmazottja, és weboldala sincs. A cég ügyvezetője, Illés Gábor Miklós korábban egy biztosítási ügynöki, bróker tevékenységi körű cég vezető tisztségviselője volt.

A szerződés megkötése után bővítették a cég tevékenységi körét

2020. március 30-án a Rotatech Holding Kft.-vel kötött adásvételi szerződést a Fővárosi Önkormányzat 250 ezer FFP2 maszk beszerzése miatt több mint 200 millió forint értékben. A társaság fő tevékenysége egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás, de április 24-től bejegyezték a gyógyászati termék kiskereskedelmét is a tevékenységek közé, tehát a szerződéskötést követően. A cégnek a NAV adatbázisa szerint nincs bejelentett alkalmazottja, és weboldala sincs.

A cég ügyvezetői és tulajdonosai Török Zsolt, illetve Zhou Weihui nevű személyek.

Török Zsolt a For&Go Bt. képviselője és beltagja, melynek tevékenysége személygépjármű-kereskedelem, míg kínai üzlettársa pedig illatszer-kereskedelemmel foglalkozik (Scudy Kft.).

A Rotatech Kft. neve felmerült a Pápai Társadalmi Összefogás nevű Facebook-csoport kapcsán is, melyen keresztül pénzadományt gyűjtöttek a Rotatech Kft. CIB Banknál vezetett számlájára a járvány elleni védekezéssel kapcsolatban. A szerződés megkötése hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alapján történt.

Koronavírustesztekre szerződött a főváros Fotó: Csudai Sándor - Origo

A mai napig nem szerepel a tevékenységi köre között gyógyászatitermék-kereskedelem

2020. március 30-án a Fővárosi Önkormányzat a Business Rally Hungary Kft.-vel kötött adásvételi szerződést 1,5 millió sebészeti maszk beszerzésére. Ennek vételára közel 300 millió forint volt.

A társaság cégnyilvántartás szerinti fő tevékenysége konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése, weboldala szerint szolgáltatásaik: arculattervezés, marketing, tanácsadás, szoftverfejlesztés.

A cég ügyvezetője, egyben tulajdonosa Kodolányi Endre, aki egyrészt a számítógépes programozással, weboldal készítéssel foglalkozó WEBGARDEN Kft. tagja és ügyvezetője, másrészt a Speciális Állatmentő Egység vezetője.

Weboldaluk szerint a cég a COVID-19 járvány idején orvosi szájmaszkokat és KN95 maszkokat importál főként önkormányzatoknak, gyógyszertáraknak, közüzemeknek. Ezzel kapcsolatban azonban más érdemi információ nem található az oldalon. Tájékoztatásuk szerint hamarosan a lakosság számára is elérhető online webshopot indítanak, ahol a jelenlegi piaci árak feléért lehet majd hozzájutni a járvány idején elengedhetetlen védőfelszereléshez. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy a szajmaszk.co linkről valóban elérhető egy webshop, kapcsolattartásra azonban csak egy e-mail címet adtak meg.

A Business Rally Hungary Kft.-nek egyébiránt a mai napig sem szerepel a tevékenységi köre között gyógyászatitermék-kereskedelem.

Gyurcsány emberének sem kellett versenyeznie

2020. április 16-án a Fővárosi Önkormányzat 120 millió forintért kötött szerződést koronavírus-gyorstesztre a Kelen Kórház Kft.-vel.

Ennek a társaságnak az egyik ügyvezetője a második Gyurcsány-kormány és a Bajnai-kormány egészségügyi miniszteri tisztségét betöltő Székely Tamás. A szerződés hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás keretében került megkötésre.

Székely Tamás, Gyurcsány volt egészségügyi minisztere cégének senkivel sem kellett versenyeznie

Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Nem volt közbeszerzési eljárás a több százmilliós beszerzésekre

2020. április 3-án a Corden International Kft.-vel kötött szerződést a főváros 3,8 millió forint értékben a szociális ellátás biztosításában részt vevő dolgozók és ellátottak szűrésére, melyben kapcsolattartóként a Pesti Úti Idősek Otthonának vezetőjét jelölték meg.

A 2020. április 6-án és 2020. április 16-án létrejött további három szerződés célja szintén a szociális ellátás biztosításában részt vevő dolgozók és ellátottak szűrése volt. Április 16-án két szerződést kötöttek, így jött ki a két napra a három szerződés. Mindhárom szerződés külön-külön 3,8 millió forintot tett ki, tehát összesen 11,4 millió forintot.

A szerződéskötéseket a rendkívüli helyzetre hivatkozva nem előzte meg közbeszerzési eljárás.

2020. április 23-án kötötte a főváros a Corden International Kft.-vel. A szerződés 10 000 darab gyorsteszt megrendeléséről rendelkezett 190 millió forintért.

A főváros csak a fenti gazdasági szereplőt hívta fel ajánlattételre, és ennek alapján került sor a szerződés megkötésére. A szerződés célja a fővárosi egészségügyi és szociális ellátás biztosításában részt vevő dolgozók és a hajléktalanellátásban, illetve idősotthoni ellátásban részesülő, egyes fertőzésgyanú alá eső ellátottak körében történő szűrés volt.