Lopott ékszerekből fizette ki a korábban vett autót egy miskolci férfi

Vágólapra másolva!
A bíróság elrendelte a letartóztatását annnak a miskoci férfinak, aki június 5-én egy családi összejövetel után kifosztotta vendéglátóit, míg azok aludtak.
Vágólapra másolva!

A férfi miskolci barátainál volt vendégségben egy családi rendezvényen. A társaság egész este együtt iszogatott, majd miután a házigazda és felesége lefeküdt,

a férfi zsebre tette a ház egyik szobájában tárolt ékszeresdobozt,

és kimenekült vele a lakásból.

A lopott ékszerekből

egy korábban vett autót fizetett ki. A lopással több, mint 2 millió forintos kárt okozott.

A férfi ellen kifosztás miatt nyomozást indítottak a helyi rendőrök. A bíróság a szökés, rejtőzködés, bűnismétlés, és a tanúk befolyásolásának miatt a férfi letartóztatását július 14-ig elrendelte.