Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a nemzeti konzultáció kézbesítéséről - videó

Kecskemét, 2020. június 15. Biró Albert postás nemzeti konzultációs kérdőívet tartalmazó levelet dob postaládába egy kecskeméti társasházban 2020. június 15-én. Ezen a napon Kecskeméten megkezdődött a nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése, amely várhatóan egy hónapig tart. A posták a mintegy 7,8 millió küldeményt ütemezetten kapják meg. MTI/Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Megkezdődött hétfőn a nemzeti konzultáció kérdőíveinek kézbesítése - jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebookon.
Vágólapra másolva!

Szentkirályi Alexandra a kormány közösségi oldalán megosztott videóban azt mondta: már többször kikérték az emberek véleményét az életüket érintő fontos kérdésekben; a mostani konzultáció célja, hogy egyetértési pontokat hozzon létre a járvány elleni védekezésről és a gazdaság talpra állításáról.

- hangsúlyozta.

Hozzátette: a nemzeti konzultáció során például a koronavírus-járvány esetleges második hullámával kapcsolatos intézkedésekről, a gazdaság újraindításáról, valamint Soros György örökkötvénytervéről, illetve a bevándorlásról is kikérik az emberek véleményét.

Szentkirályi Alexandra különösen fontosnak nevezte, hogy most minél többen elmondják a véleményüket.

A kérdőíveket, amelyeket postai úton juttatnak el a háztartásokba, augusztus 15-ig ingyenesen vissza lehet küldeni, de akár online is ki lehet tölteni - mondta a kormányszóvivő.