Három autó tört a részeg kecskeméti sofőr miatt - Fotók

Vágólapra másolva!
Egy kecskeméti férfi részegen vezetett a városban, majd nekiment az előtte megálló autósnak, amely ettől szintén nekiment az előtte állónak. A bíróság felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte valamint eltiltotta a vezetéstől.
Vágólapra másolva!

A férfi június 12-én, részegen vezette az autóját a kecskeméti Halai úton. Az Árpád körút irányából a Könyves Kálmán körút irányába haladt, amikor

az ittassága miatt nem tartott megfelelő követési távolságot, és nekiment az előtte megálló kocsinak, ami ettől szintén nekiment az előtte állónak.

Forrás: Police.hu

A balesetben a férfi is megsérült, 8 napon belül gyógyuló sérülései lettek.

Kiderült, hogy a férfi szervezetében 4 ezreléknél is több alkohol volt. Ez a mennyiség már életveszélyes állapotnak minősül.

Forrás: Police.hu

A férfi jogosítványát a rendőrök a helyszínen elvették majd őrizetbe vették. Az ügyészség június 15-én, ittas vezetés miatt bíróság elé állította a férfit. 6 hónap fogházbüntetésre ítélték, amit 1 évre felfüggesztettek. Ezen kívül a bíró 2 év 6 hónapra eltiltotta a vezetéstől. Az ítélet jogerős - írja közleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.