A volt alezredes letartóztatására a Fővárosi Törvényszék szerint azért van szükség, mert tartani lehet attól, ha szabadon marad, akkor megszökik, elrejtőzik, a bizonyítást megnehezíti, meghiúsítja és újabb hasonló bűncselekményt követ el. 

A letartóztatás előzménye, hogy a törvényszék bűnszervezetben elkövetett korrupciós bűncselekmények miatt 2014-ben vádiratot nyújtott be Vizoviczki László és 21 társa ellen.

Vizoviczki László az utolsó szó jogán olvassa fel saját védőbeszédét a Fővárosi Törvényszéken 2016 április 28-ánFotó: Szabó Gábor - Origo

Eszerint a megvádolt egykori rendőr alezredes pénzt ajánlott fel vádlott társának, aki korábban a kollégája volt, hogy vállalja magára a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését.Emellett a bejelentett lakcíméről több mint kilenc hónapja elköltözött, ám ezt a büntetőeljárási törvény kötelező rendelkezése ellenére nem jelentette be a bíróságnak, miközben ingatlanjait folyamatosan eladta.

A megvádolt rendőr alezredes a halmazati és a bűnszervezetre vonatkozó szabályok miatt akár 15 évet is kaphat.

Vizoviczki László ellen évekkel ezelőtt több büntetőeljárás is indult. Az egyikben a vádirat többek között azt tartalmazta, hogy Vizoviczki az 1990-es években prostitúciós szolgáltatást nyújtó vállalkozások révén vált ismertté a budapesti éjszakában, majd ismeretlen forrásból vendéglátóipari tevékenységbe fogott, és ennek során az illegális jövedelem növeléséért cégei az adóhatóságot megtévesztették, nem tettek eleget számlaadási kötelezettségüknek, rossz minőségű terméket hoztak forgalomba, illetve irreálisan magas árakkal dolgoztak.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott a rendszer hatékony működtetéséért ügyvédi segítséggel több tucat cégből álló gazdasági szervezetet hozott létre, továbbá jó kapcsolatokat épített ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az V. kerületi kapitányság több vezető beosztású tisztjével és más hatósági dolgozókkal is. A korrupt rendőrök feladata az volt, hogy a Vizoviczki érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyeken lehetőség szerint ne legyenek hatósági ellenőrzések, vagy ha mégis, akkor azokról előre értesítsék megbízójukat, továbbá igyekeztek elérni, hogy legyenek ellenőrzések, igazoltatások a konkurens szórakozóhelyeken, esetenként közreműködtek a fizetni nem akaró vendégek tartozásainak behajtásában.

A korrupt rendőrök dolga volt az is, hogy megpróbálják lebeszélni a feljelentés megtételéről a megkárosított külföldi vendégeket, ha pedig ez nem sikerült, a megtett feljelentést eltüntették. Ebben az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás volt a vád 33 vádlott ellen, az elkövetési érték pedig összességében milliárdos nagyságrendű.

A Központi Nyomozó Főügyészség egy másik vádiratot is benyújtott Vizoviczki László és 21 társa ellen. Abban az ügyben a vád

vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés, többen az ügyészség szerint bűnszervezetben követték el cselekményeiket.

A két vádirat alapján összesen több mint 300 cselekmény róható a vádlottak terhére az ügyészség szerint. A több mint félszáz vádlott között van 7 egykori rendőr, köztük 5 volt vezető beosztású tiszt, továbbá egykori tűzoltó százados, pénzügyőr főhadnagy, önkormányzati köztisztviselő és közegészségügyi felügyelő.

A Vizoviczki és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése nyomán 2012 elején kezdődött, és az év májusában fogták el az első gyanúsítottakat, köztük rendőrtiszteket is. Vizoviczkit 2013 májusában házi őrizetbe helyezték, majd decemberben a kényszerintézkedést lakhelyelhagyási tilalomra enyhítették, de idén májusban ismét letartóztatták.