Gyurcsány hatalomra segítésén dolgozik a Jobbik Volner János szerint

VOLNER János
Budapest, 2020. június 3. Volner János független képviselő felszólal az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. június 3-án. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Nincs szükség arra, hogy a Fidesz helyett visszahozzátok Gyurcsányt és a szélsőséges liberálisokat - üzente volt pártjának, a Jobbiknak Volner János, miután Jakab Péter pártelnök egy körlevélben támadta őt. A korábbi frakcióvezető szerint bőven érhetik még meglepetések a Jobbik mostani vezetését, hiszen sokan csak a baloldali összefogás felborítása miatt maradtak a pártban: tehát azért, hogy kárt okozzanak.
Vágólapra másolva!

Jakab Péter körlevelében riasztotta a párt vezetőit, hogy két olyan "formáció" is alakulóban van, amelyik megpróbálja elcsábítani a jobbikos képviselőket. Mivel a Transparency International jobbikos összekötője, Szotyori-Lázár Zoltán szolnoki elnök közzétette a levelet, így ország világ számára kiderült, hogy pártelnök szerint az egyik ilyen csoportosulás a Varga-Damm Andrea-Sneider Tamás páros, a másik Volner János körül szerveződik. Jakab még azt is tudni vélte, hogy az említett politikusok közvetítők útján keresték meg pártja képviselőit. Volner János, a Jobbik volt frakcióvezetője szerdán közzétett bejegyzésében reagált a vádakra.

Nem szabad visszahozni Gyurcsányt

Volner leszögezte, hogy sem "a tönkremenő, bolsevik fordulatot vett" párt jelenlegi vezetőivel, sem a Jobbikot elhagyó, de a balliberális összefogást segítő politikusokkal nem hajlandó együttműködni. Utóbbiak között feltehetően a baloldal kommunikációs paneljeit hangoztató Bencsik Jánosra és Bana Tiborra gondolhatott.

Elhatárolódott Sneider Tamástól is. "Semmiféle egyeztetés nincs köztem és Sneider Tamás között. Ő záratott ki a frakcióból 2018 októberében, miért akarnék együtt dolgozni vele? És egyáltalán: ki az a hülye, aki ezt elhiszi?" - tette fel a kérdést, majd leszögezte, soha nem akarta a tagság elcsábításával szétszedni a Jobbikot. Volner végül rátért Gyurcsány Ferencre és a 2022-es parlamenti választásra. A Jobbikból kizárt, jelenleg független országgyűlési képviselő leszögezte,

meg kell gátolni, hogy Gyurcsány Ferenc visszatérjen a hatalomba.

Volner János Forrás: MTI/Balogh Zoltán

"Számomra sokkal többet jelent, ha 4-5 befutó jobbikos mandátumot elhozhatunk '22-ben a balliberális összefogástól, ezzel is meggátolva Gyurcsányék visszatérését" - indokolt a politikus, hozzátéve, hogy háromszor is nagyot bukott a DK elnöke és az általa vezetett baloldal miatt az ország.

- üzente a Jobbik vezetőinek.

Volner bejegyzésének volt egy további érdekes mozzanata, miszerint bőven lehetnek meglepetések a választásig hátralévő időben a Jobbikban. "Győrben is bebizonyosodott, hogy a Jobbikban vannak még olyan nemzeti érzelmű emberek, akik látszólag belemennek a balliberális összefogásba, de csak azért, hogy felborítsák azt. Két év múlva úgyis meglátjátok... ;)" - zárta írását a politikus, aki szerint lesznek még nehéz napjaik Jakab Péteréknek.