A Lánchíd állapota valamennyi szerkezeti elemére kiterjedően folyamatosan romlik, a tapasztalt súlyos problémák kezelése már lehetetlen - többek között ez olvasható a Világgazdasághoz eljuttatott, hivatalos mérnöki hídszemléről szóló beszámolóban. A Fidesz szerint a szakértői vélemények is azt mutatják, hogy nagyon rossz állapotban van a híd, ezért ismét cselekvésre szólították fel az eddig csak az időt húzó Karácsony Gergely főpolgármestert.
Borzasztó képet fest a szakvélemény
Az Msc–Főmterv konzorciuma a Lánchíd hídszemléjének elvégzéséről készített, 9. rajzszámú jelentésében a következők állnak:
- csak remélni lehet, hogy a komplex hídfelújítás megkezdéséig rendelkezésre álló időszakban nem következik be nem várt esemény a hídszerkezetben;
- nagyon nehéz bármilyen prognózist adni arra nézve, hogy mikortól várható a romlási folyamat egy intenzívebb, balesetveszélyesebb szakaszba fordulása;
- a korábbiakban már megfogalmazott aggodalmak továbbra is fennállnak, sőt az idő előrehaladtával súlyosbodnak;
- az öttonnás össztömeg-korlátozás bevezetése minden bizonnyal hozzájárul a Lánchíd állagromlásának lassulásához, a vasbeton szerkezet kisebb betondarabok lehullhatnak a szerkezetről. Ezek esetlegesen kárt is okozhatnak a híd alatt, az alsó rakparton áthaladó gépjárművekben vagy akár a Dunán úszó járművekben;
- a pályalemez vasbeton szegélybordáinak és az azokat alátámasztó acéltartóknak az általános korróziós állapota igen súlyos;
- a legnagyobb kockázat a déli oldali járdalemeznél áll fenn: ennek a gyorsuló romlása könnyen tömeges lemezbeszakadásba fordulhat át, ez pedig olyan mértékű balesetveszély rizikóját rejti, amely esetlegesen szükségessé teheti a hídi járdák lezárását a gyalogosforgalom elől. A járdalemez bárhol és bármikor átlyukadhat, ennek pontos helye és ideje nem prognosztizálható.
A vizsgálatsorozatot a Budapest Közút Zrt. rendelte meg: a szerződés értelmében a szerkezeti részek szemrevételezését a mérnöki irodák több alkalomra bontva végezték el.

Fidesz: Nem tűr halasztást a felújítás!
Láng Zsolt a szakértői véleményekre reagálva csütörtökön azt nyilatkozta a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hogy
nagyon-nagyon rossz állapotban kezd lenni a Lánchíd, tehát nem tűr halasztást a felújítása.
"A felújítással Karácsony Gergely főpolgármester is egyetértett még januárban, de ehhez képest semmilyen érdemi lépést nem tett a Lánchíd ügyében" - fogalmazott. "Egyetlenegy dolgot látunk, hogy folyamatosan a kormánnyal való politikai csatározás eszközének használja a Lánchidat is, de érdemi munkát egyébként sem ő, sem a kollégái nem végeznek" - hangsúlyozta.
Márpedig a Lánchíd Budapest egyik fontos szimbóluma, amiért a főpolgármester és a Fővárosi Közgyűlés felel. Tehát Karácsony Gergelynek az a kötelessége, hogy kiírja a felújítására vonatkozó közbeszerzést, és kezdje meg a rekonstrukcióját
- fűzte hozzá.

A Fidesz budapesti elnöke kiemelte, a munkálatok költségei biztosítva vannak, hiszen a kormány
- biztosítja azt a hatmilliárd forintot, amit az előző ciklusban megígért, és
- rendelkezésre áll az a 17,3 milliárd forint is, amit még az előző főpolgármester, Tarlós István idejében különítettek el a felújításra.
A főváros költségvetése meghaladja a 300 milliárd forintot, tehát van pénz a munkálatokra - összegzett a politikus.

A Fidesz korábban is tiltakozott a halogatás miatt. Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz elnöke azt kérte Karácsony Gergelytől, hogy cselekedjen végre Budapest és Magyarország érdekében. A kormánypárti politikus kifogásolta: ha van pénz 5 főpolgármester-helyettesre, párttanácsadók és aktivisták milliós megbízásaira, akkor a nemzet egyik szimbólumának megóvására miért nincs.