Újra megtarthatóak az 500 főt nem meghaladó zenés, táncos rendezvények

instant szórakozó hely
Budapest, 2011. március 18. Fiatalok szórakoznak éjjel a Nagymező utcai Instant klubban. A zenés, táncos rendezvények biztonságosabbá tételéről alkotott, 2011. március 17-től hatályos kormányrendelet értelmében ilyen összejövetelt csak engedély birtokában lehet tartani, és az ellenőrző hatóság köteles azt felfüggeszteni, ha például a résztvevők létszáma jelentősen meghaladja a hely befogadóképességét. MTI Fotó: Beliczay László
Vágólapra másolva!
Megtarthatóak az 500 főt nem meghaladó zenés, táncos rendezvények, függetlenül attól, hogy nyilvános vagy nem nyilvános helyen tartják meg azokat - olvasható a tegnap este megjelent Magyar Közlönyben.
Vágólapra másolva!

A parlament kedden elfogadta a veszélyhelyzet megszüntetéséről, valamint a járványügyi készültségről szóló törvényt, a jogszabályokat még szerda délután aláírta Áder János köztársasági elnök. Még aznap este megjelent a Magyar Közlöny, amely a zenés, táncos rendezvények megtartásáról is rendelkezett. A kormányhatározat szerint innentől kezdve újra

megtarthatóak az 500 főt nem meghaladó zenés, táncos rendezvények, függetlenül attól, hogy nyilvános vagy nem nyilvános helyen tartják meg azokat.

Az új szabály kiemeli, hogy az ötszáz főbe a helyszínen dolgozókat is bele kell számolni, és azt is leszögezi, hogy a szabályozás az alkalmi, és az állandó rendezvényekre is igaz. A rendelkezés értelmében újra kinyithatnak a klubok az ország teljes területén.

Mint ismert, a kormány márciusban rendelte el, hogy a nagyobb rendezvények nem tarthatóak meg.