Ma is másodfokú figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás miatt

eső, zivatar, nyár, Budapest, belváros, időjárás
Vágólapra másolva!
Zivatarok és felhőszakadás miatt adott ki figyelmeztetést több megyére péntekre a meteorológiai szolgálat. Ma a Dunántúlon szakadhat le az ég, erős szél, jégeső is lehet.
Vágólapra másolva!

Péntek napközben a korábbi napokhoz képest kevesebb helyen, elsősorban a Dél-Dunántúlon, illetve megközelítőleg

Kiemelten az északkeleti megyékben valószínű intenzívebb zivatar - írja figyelmeztető előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti - rövid idő alatt lehulló 30-50 milliméternyi, néhol akár 50 millimétert is meghaladó csapadék - de kisebb eséllyel 60-80 kilométer per órás széllökés, illetve jégeső is társulhat hozzájuk.

Pénteken főként a Dunántúlon pattanhatnak ki zivatarok Fotó: Csudai Sándor - Origo

AZ OMSZ zivatarok miatt elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki péntekre Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyékre.

Felhőszakadás miatt elsőfokú, citromsárga figyelmeztetés van érvényben Békés, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben, míg Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre másodfokú, narancssárga figyelmeztetést adtak ki.