Újra bíróság előtt a borsodnádasdi gyilkos

Borsodnádasd, gyilkosság riport
Borsodnádasd, gyilkosság riport 2017.09.05
Vágólapra másolva!
A borsodnádasdi B. Roland lassan három éve dobta az aknába az egyik nő ismerősét, aki ott megfulladt. Állítása szerint azt hitte, hogy halott volt, amikor rátalált, és ijedségében dobta a vízbe. Március elején a bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés miatt 4 év börtönre ítélte, majd szabadon engedték. Az ítélet nagy közfelháborodást váltott ki, a meggyilkolt Csenge anyját kórházba kellett vinni, később az apja is idegösszeomlást kapott. Ma elkezdődött az ügy másodfokú tárgyalása.
Vágólapra másolva!

Iratismertetéssel, majd zárt tárgyaláson tanúk és szakértők meghallgatásával kezdődött meg a borsodnádasdi gyilkosság vádlottjának másodfokú tárgyalása pénteken a Debreceni Ítélőtáblán – mondta az MTI-nek Fórizs Ildikó, a tábalbíróság szóvivője.

A tanács arról is döntött, hogy a másodfokú eljárás július 2-án Borsodnádasdon, helyszíni tárgyaláson folytatódik.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Nem nézte meg, hogy él-e

A 24 éves B. Roland 2017 szeptemberében egy baráti összejövetelen volt a Borsodnádasd mellett található tónál, ahol

alkoholt ivott, és elszívott néhány szál kábítószeres, "herbálos" cigarettát is.

Csengével még napközben beszéltek meg egy találkozót a templom melletti erdei ösvénynél. Ott összevesztek egymással, ezért otthagyták egymást. A férfi később visszament a találkozó helyszínére, ahol meglátta az ájult lányt, és azt hitte, hogy meghalt. Levetkőztette Csengét majd az aknába dobta, ahol megfulladt. B. Roland nem nézte meg, hogy életben van-e.

Ezzel szemben a hatóságok szerint a férfi bedrogozva, részegen megverte a lányt, és utána dobta a vízelvezetőbe.

Az ügyészség védekezésre képtelen személy elleni gyilkosság miatt emelt vádat. Az első fokú bíróság szerint azonban nem volt bizonyítható, hogy a férfi meg akarta ölni a nőt. Abban hibázott, hogy nem nézte meg, hogy él-e a lány, mielőtt az aknába dobta.

Ezért gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte B. Rolandot, akit ezek után el is engedtek, mert a hátralévő büntetését házi őrizetben töltheti le.

Az ítéletet a férfi és védője tudomásul vette, az ügyész azonban a szándékos emberölés minősítésének megállapításáért és a büntetés súlyosításáért fellebbezett, így került az ügy a másodfokú bíróságra.

Az Origo is részletesen foglalkozott az üggyel, ebben a cikkben azt írtuk, hogy nemcsak életszerűtlen, de a törvényeknek is ellentmond a 17 éves Csenge gyilkosának kiengedése