MÁV: Megkezdték a sárlavina eltakarítását Nagymaros és Zebegény között

2020.06.20. 14:52

Ahogy arról korábban mi is írtunk, a szerdai esőzés több, mint egy kilométernyi szakaszon öntötte el sárral és kövekkel a vasúti pályát a Dömösi átkelésnél. Nagyjából 70 méteren, több helyen károsodott a vágány alatti töltés, az ágyazatot kimosta a hegyoldalról lezúduló víz. Az omlások során kb. 800 köbméternyi, 10-50 centiméteres darabokból álló kőtörmelék került a vasúti pályára.

Ma reggel kezdték meg a vasúti pályaszakasz törmelékektől való megtisztítását és a kidőlt fák és cserjék eltávolítását, az érintett Nagymaros és Szob közötti vonalon.

2020.06.17-én a Szent Mihály-hegyről lezúduló kő- és sárlavina árasztotta el a szobi vasútvonal vágányait a Dömösi átkelésnél.Forrás: mavcsoport.hu

A helyreállítást a MÁV leányvállalata, a MÁV-FKG végzi: kétéltű földmunkagépekkel és jelentős munkaerővel, annak érdekében, hogy minél előbb újra nyithassák a vonalszakaszt a vonatforgalom számára. Addig is

pótlóbuszok szállítják az utasokat a Nagymaros–Szob, illetve a Szob–Zebegény közötti szakaszon, külön menetrend szerint.

2020.06.17-én a heves esőzésektől sár- és törmeléklavina zúdult sínekre, a Dömösi átkelésnél.Forrás: mavcsoport.hu

Becslések szerint a vágányok szabaddá tétele jövő hét második felére fejeződhet be. Ezt követi majd, a támfal mögött összegyűlt anyag kitermelése és elszállítása, amely várhatóan 7-10 napot fog igénybe venni.

Július második hetére becsülhető az egyik vágány forgalomba helyezése,

akkortól indulhat újra a vonatközlekedés a szobi vonalon. 

2020. 06.17-én a Szent Mihály-hegyről lezúduló kő- és sárlavina árasztotta el a szobi vasútvonal vágányait a Dömösi átkelésnélForrás: mavcsoport.hu

A másik vágánynál először az omladékot kell eltávolítani, ezután lehet

az omlás következtében keletkezett károsodások helyreállítása, ami hosszabb időt vesz igénybe.

2020.06.17-én a Szent Mihály-hegyről lezúduló kő- és sárlavina árasztotta el a szobi vasútvonal vágányait a Dömösi átkelésnélForrás: mavcsoport.hu

Nagymaros és Szob között a helyreállítás ideje alatt pótlóbuszok szállítják az utasokat, melyek kerülő útvonalon: Kóspallag–Márianosztrafelé közlekednek a 12-es főút lezárása miatt. A menetidejük irányonként általában 40-60 perc ezen a szakaszon, de a közúti torlódások miatt esetenként ennél hosszabb is lehet. A buszok Nagymaroson és Szobon a vasútállomás elől indulnak, Dömösi átkelés, Zebegény és Szob alsó megállóhelyet nem érintik.

2020.06.17-én a Szent Mihály-hegyről lezúduló kő- és sárlavina árasztotta el a szobi vasútvonal vágányait a Dömösi átkelésnélForrás: mavcsoport.hu

Szob és Zebegény között külön pótlójárat közlekedik, Szob alsónál a közeli Volán buszmegállóban (Szob SZTK), Zebegényben a vasúti megálló melletti parkolóban állnak meg.

A vonatok Nagymaros és a Nyugati pályaudvar között menetrend szerint közlekednek.

A vonatpótlásra Nagymaros és Szob között három pótlóbusz áll rendelkezésére, Szob és Zebegény között pedig egy buszt állítottak be az utasok elszállításához. Ma hajnaltól a vonatpótlók a Nyugati pályaudvarról érkező vonatokhoz csatlakozva, óra 56-kor indulnak Nagymarosról Szobra.

2020.06.20. Helyreállítási munka, a szerdai esőzés miatt kialakult, sár- és törmeléklavina után.Forrás: mavcsoport.hu

Az első pótlóbusz Szobról Nagymarosra 3:30-kor indul, a következő 4:23-kor, majd 5:18-kor, ezt követően napközben minden óra 18. percében, ahol csatlakoznak a Nyugati pályaudvarra induló vonatokhoz. Szobról Zebegénybe, óra 55-kor megy pótlóbusz, Zebegényről pedig Szobra, óra 05-kor, csatlakoznak a nagymarosi vonatpótlókhoz.

2020.06.20. Szombaton megkezdték a sínekre zúdult ,sár- és törmeléklavina utáni helyreállítást.Forrás: mavcsoport.hu

Az utolsó pótlóbusz Szobról 23:23-kor indul, Nagymarosról 0:14-kor indul tovább Budapestre, a Zebegény, Szob alsó és Szobról érkező utazó utasokat szállítja el, Nagymarostól csak leszállás céljából áll meg.

2020.06.20. Szombaton megkezdték a sínekre zúdult ,sár- és törmeléklavina utáni helyreállítást.Forrás: mavcsoport.hu

A cég felhívja a figyelmet, hogy a menetrendi keresőben egyelőre az alapmenetrendi adatok jelennek meg, nem tükrözik a Nagymaros–Szob közötti vonatpótlást. Az adatok frissítését a héten folyamatosan végzi el a MÁV-START. A MÁVINFORM Facebook oldalán, a MÁV mobilapplikációban és a vasúttársaság honlapján tájékozódhatnak az utasok az aktuális helyzetről és a változásokról. - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.