Fölényesen győzött a Szerb Haladó Párt a szerb parlamenti választáson

VUCIC, Aleksandar
Belgrád, 2020. június 21. Aleksandar Vucic szerb elnök voksol egy belgrádi szavazóhelyiségben 2020. június 21-én. Szerbiában ezen a napon önkormányzati, vajdasági tartományi parlamenti és szerb parlamenti választásokat is tartanak. MTI/EPA/Andrej Cukic
Vágólapra másolva!
Fölényesen győzött az Aleksandar Vucic államfő vezette jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) a Szerbiában vasárnap tartott parlamenti választáson, amelyen az első becslések szerint a szavazatok mintegy 63,4 százalékát szerezte meg.
Vágólapra másolva!

- hangoztatta Aleksandar Vucic, az SNS elnöke.

A Szerb Haladó Párt adatai szerint a valamivel több mint 6,5 millió választópolgár közül 3,3 millióan adták le szavazatukat vasárnap valamelyik választási listára a 21 közül, ebből több mint 2 millió szavazatot az SNS szerzett meg.

A közvélemény-kutató ügynökségek szerint

a 250 fős belgrádi törvényhozásban a Szerb Haladó Párt körülbelül 180 mandátumot szerzett meg, míg a kétharmados többséghez már 167 mandátum is elegendő lett volna.

A Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) és az Ipsos közvélemény-kutató adatai szerint az SNS-nek ennél is több, 189 mandátuma lesz, vagyis háromszor több, mint az összes többi parlamenti pártnak együttvéve. Vucic ennek ellenére beszédében utalt arra, hogy a továbbiakban is koalíciós kormányzásra készül a pártja.

A párt számára a legutóbbi két választás is elsöprő diadalt hozott: az SNS 2014-ben is kétharmados, 2016-ban pedig abszolút többséget szerzett a parlamentben.

Aleksandar Vucic szerb elnök voksol egy belgrádi szavazóhelyiségben 2020. június 21-én Forrás: MTI/EPA/Andrej Cukic

A második helyen, akárcsak az előző két választáson, a Szerbiai Szocialista Párt végzett, és 32 mandátumot tudhat magáénak.

A CeSID és az Ipsos mintavételi eljárással végzett felmérése alapján, 80,8 százalékos feldolgozottság után közölt nem hivatalos adatai szerint a parlamentbe bejuthat még az Aleksandar Sapic olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó nevével fémjelzett lista (12 mandátum), ám sem a Szerb Radikális Párt, sem a Seprű 2020 néven induló ellenzéki lista, sem a Szabad Polgárok Mozgalma nem érte el a 3 százalékos parlamenti bejutási küszöböt. Emellett a magyar, az albán és bosnyák kisebbség listái is bekerülnek a parlamentbe. A CeSID és az Ipsos adatai szerint a Vajdasági Magyar Szövetségnek a jelenlegi 4 helyett 9 képviselője juthat be a parlamentbe.