Balavány György és az áldozatiság kultúrája

Vágólapra másolva!
Balavány György „Demeter Szilárd és a fehér, heteró, keresztény rettegés" címmel írt egyfajta választ a Pesti Hírlapban megjelent publicisztikámra.
Vágólapra másolva!

Már a címével stigmatizál (erről később), de ha leszálazzuk a kötelezőnek tűnő személyeskedéseket, akkor lényegében az a cikkének üzenete, hogy mi mindannyian áldozatok vagyunk – kivéve a fehér, keresztény, heteró férfiakat. Ha jól értem Balaványt, akkor a fehér, heteró, keresztény férfiak „a fehér nyugati civilizációban" 1. többségben vannak, 2. hatalmuk volt és van, amivel visszaélnek. Tételmondata: „a történelemben (egészen a mai napig) a kisebb létszámúak, a különbözők, a gyengébbek, a kiszolgáltatottak elnyomása nagyon is valós jelenség". Utóbbival nehéz vitatkozni. Természetesen én is jobban szeretnék egy olyan világban élni, ahol a farkas és a bárány együtt legelnek, de az emberiség eddigi történelmének tapasztalatai alapján erre elég kevés esélyünk van: kivétel nélkül mindenkor emberéleteket követelt, amikor megpróbáltak utópiákat megvalósítani.

Balavány látszólag morális álláspontot fogalmaz meg, csakhogy a mai uralkodó liberális kurzus logikája szerint a moralizálása átcsúszik egzisztenciális ítéletbe: a fehér, keresztény, heteroszexuális férfi már puszta létezése által kollektíve bűnös. Atyáink vétke olyannyira fölhalmozódott – Balavány fel is sorolja tételesen a kulcsszavakat: rabszolgák, nők, homoszexuálisok, zsidók, romák –, hogy mi már azzal bűnt követünk el, ha beleállunk a saját kultúránkba, és fehér, heteroszexuális keresztény férfiként akarjuk élni az életünket.

Balavány tehát identitáspolitikai állításokat tesz, ezekkel viszont az a baj, hogy nem lehet velük vitatkozni. Ugyanis erről azt mondják a nálam okosabbak, hogy egy identitáspolitikai állítás igazságát nem lehet kétségbe vonni – mivel ha ezt teszed, létében fenyegeted a másikat. Abszurd példa: ha Balavány azt mondaná magáról, hogy „én egy csillámpónis éjjeli lámpa vagyok, tehát fény az éjszakában", és ma már ehhez joga van, akkor ezt nem tudnám cáfolni: ha azt mondom, hogy hamis a premisszád, nem vagy az, akkor létezését tagadnám meg. Ergo el kell fogadnom a következtetését is. Az identitáspolitika tehát annak a racionális diskurzusnak a lehetőségét zárja ki, ami mégiscsak eljuttatta a fehér nyugati civilizációt arra a szintre, hogy bőrszíne miatt senkit nem lincselünk meg, nem gyilkoljuk ipari méretben embertársainkat, elviekben egyenjogúság van nő és férfi között, etc. A kárhozatott nyugati civilizáció törölte el a rabszolgaságot például. És ha már gyarmatosítás: van ennek egy paradoxona, hogy ti, a gyarmati népek épp a „nyugati, fehér, keresztény" világból importált eszmék alapján lázadtak föl a gyarmatosítók ellen (önrendelkezés, demokrácia, emberi jogok – ezek a nyugati, fehér, keresztény civilizáció alkotásai).

Ráadásul, ha valakinek, akkor Balaványnak pontosan tudnia kell, hogy olyasvalami, mint „kollektív bűn" nem létezik. A bűnnel kapcsolatos fogalmunkat a kereszténységtől örököltük, s mint ilyen mélyen személyes. Teológiai értelemben mindenképpen, de jogi és morális értelemben is az. A kollektív felelősség fölvállalása már más kérdés: ha elfogadjuk azt az álláspontot, hogy egy politikai közösség soha nem pusztán kontraktuális közösség, hanem mindig egyszersmind morális közösség is, s hogy ezek a morális kötelékek átnyúlnak a különféle történelmi időkön, akkor bizonyos értelemben érezhetek felelősséget azért, amit az én politikai közösségem a múltban tett. Gyurcsány Ferenc például bocsánatot kérhet(ne) a kommunisták emberiesség elleni bűntetteiért, de nem érezhet felelősséget azért, amit II. Lipót belga király Kongóban tett, ehhez ugyanis kevés az, hogy mindketten európaiak.

A fehér nyugati gondolkodás élhető civilizációt hozott létre – és itt következik az a kiegészítés, amiről Balavány és elvtársai nem nagyon beszélnek: nem csupán a fehér keresztény férfiak számára! Bár nekem személy szerint nagyon nem tetszik, de még az intolerancia köreivel szemben is toleránsak vagyunk. Nézzük meg, hogyan élhetnek a muszlimok Nyugaton, és kérdezzük meg a zsidókat, hogy érzik magukat a Közel-Keleten, vagy a koptokat Egyiptomban, a nőket és a homoszexuálisokat a muszlim társadalmakban, és a többi.

Ezzel egyáltalán nem azt akarom állítani, hogy a nyugati fehér keresztény civilizáció magasabb rendű lenne, mint bármelyik más. Csak annyit állítok, hogy élhető. Számunkra még mindig a legélhetőbb.

Az áldozatiság kultúrája, ami morális igazolása az identitáspolitikai őrületnek, nem új keletű jelenség. Ady 1905-ben már közölt egy zseniális pamfletet a világ „bárányizálódásáról" az ismert tanmese átírásával, ebből idézek: „A Bárány akármit tehet, mert ő Bárány. A Farkas semmit sem tehet, mert ő Farkas. Amely Bárány gyönge, izgága és ambiciózus, annak egyebet sem kell tenni, mint nekirontani a Farkasnak. Hiába lehet a Farkas erős, komoly, becsületes. El kell veszni annak, akinek egyszer veszett hírét költötték. (...) Bármire tanítsa önöket Darwin, higgyék el nekem, az a szomorú valóság, hogy az állatvilágban az boldogul, aki rakoncátlankodni, lármázni tud s erőszakoskodni tud, de a gyöngeség leple alatt."

Az áldozatiság kultúrája, amibe Balavány bele akar tolni, éppen azt a rendszert kérdőjelezi meg, amiben az áldozat megtalálhatja az igazát. Ezt nap mint nap tapasztaljuk: a másság diktatúrája az önazonosság fölvállalását lehetetleníti el, mint ahogyan a píszi is a szólásszabadság ellenében hat. Vagy gondoljunk csak a #metoo-kampányra: kétezer éves jogfogalmunkat verték szét azzal, hogy bizonyítás nélkül bűnösnek nyilvánítottak bárkit. És ha ezt megtesszük, márpedig megtettük hatalmas médiazaj közepette, mindenki himbálta a morálkorbácsot, akkor fölszámoljuk az ártatlanság vélelmét, a jogbiztonságot, nagyjából a törvények uralmát.

Most hasonlóképpen öntik ki a fürdővízzel együtt a gyermeket a rendőrséggel kapcsolatban is: az erőszakszervezetek stigmatizálása és fölszámolása káoszhoz fog vezetni, és odalesz a hétköznapok biztonsága. Megismételném azt a következtetést, amit Balavány elfelejt idézni: úgy tűnik, hogy a szélsőballib semmit nem tanult a múlt hibáiból. A nyugati fehér keresztény kultúrkör ellenében meghirdetett faji alapú osztályharc két olyan ideológia ötvözése, amelyek egyenként is diktatúrákhoz vezettek. Mi csak tudjuk, mindkettőt megszenvedtük.

Mindezzel természetesen nem azt akartam bizonyítani, hogy a nyugati kultúra a lehetséges világok legjobbika. De ha már Balavány György figyelmembe ajánlotta „a konzervatívok egyik alapvetését, hogy tudniillik a valósággal dolgozunk, nem a túltengő világnézetünk okozta hallucinációkkal", akkor esetleg terítsük ki a világtérképet, és vegyük végig, hol érdemes élni. (Mivel szeretem a hazámat és a szülőföldemet, számomra ez nem kérdés.) Akárhonnan nézem, bármifajta kisebbségnek még mindig a nyugati civilizáció országaiban a legjobb lenni. És mindez azért, mert mi, fehér keresztény nyugatiak őket is fontosnak tartjuk. Ezért hozunk mindenkire egyaránt érvényes törvényeket, és ezért tartjuk fent adónkból az állami erőszakszervezeteket. Nem az empátia hiánya miatt tartom tehát veszélyesnek azt, hogy a mai szélsőbal-liberális összeborulás fullban tolja a kretént. Hanem azért, mert mindannyiunk alatt vágják a fát. És majd lehet a zuhanást repülésnek nevezni, ettől még nem lesz az.