Ezt tudjuk eddig a baloldali kamuvideóról, és ezt nem

Németh Athina
Németh Athina
Vágólapra másolva!
Már az első pillanatban tudni lehetett, hogy semmi nem igaz abból, ami a baloldali kamuvideóban elhangzik, azt a mai napig nem tudjuk, hogy miért nem vállalta senki a felelősséget a botrányért, és hogy a baloldalon milyen következményei lesznek az álhírgyártásnak? Most összegyűjtöttük, mit tudunk, és mit nem a baloldali kamuvideóról.
Vágólapra másolva!

Hazugsággal indult, és ahogyan a szálak kezdtek kibogozódni, újabb és újabb hazugságokra derült fény, aminek következtében teljesen összeomlott a baloldal lejáratási kísérlete - röviden így lehetne összefoglalni a baloldal kamuvideójának történetét. A legfontosabb, hogy továbbra sincs semmi következménye a történeteknek a baloldalon.

Most összegyűjtöttük, hogy mit tudunk, és mit nem a baloldali kamuvideóról.

Eddig ezt tudjuk:

A videóban szereplő állítások nem igazak

A kórházkiürítések miatt hazaszállított betegek közül tízből kilenc meghalt - ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzottak el a Korózs Lajos országgyűlési képviselő főszereplésével készült felvételen.

Az állításokat azóta sem a baloldal, sem a megszólaltatott nő nem tudta alátámasztani, hiszen már az első pillanattól tudni lehetett, hogy nem igazak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) rémhírterjesztés miatt feljelentést tett az ügyben, ami alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozni kezdett ismeretlen tettesek ellen. Magyarán, a történet kiindulópontja egyértelműen színtiszta hazugság, aminek egyenes következménye lett, hogy büntetőügy indult a videó miatt.

Németh Athina, az MSZP kamuvideójának főszereplőjéről szép lassan kiderült, hogy egyetlen szava sem igaz Forrás: ATV

Nem volt mentős a magát mentősnek hazudó asszony

A baloldal azzal próbálta legitimálni a képtelen állításokat, hogy azokat szerintük egy mentős mondta. Mentőtiszt vagyok, mentőtiszt a végzettségem - mondta Németh Athina, a videóhamisítási ügy főszereplője a felvételen. Nem véletlen, hogy Korózs Lajos az Országos Mentőszolgálat Markó utcai székháza előtt beszélt, mintegy képileg is erősítve, hogy a szervezet mentőtisztjéről van szó.

Később kiderült, hogy semmilyen egészségügyi végzettsége sincs az álmentősnek. Igaz, ezt nagyon könnyen ellenőrizhette is volna a baloldal. Ha akarja.

Sőt, miután állításai megdőltek, azzal állt elő, hogy feketén dolgozott az AMS mentőszolgálatnál. Ez sem jött be: a cég jó hírnevének védelme érdekében közölte, feljelentést tett a "kamu mentőtiszt" ellen. Mivel a nyilvánosság is tudomást szerzett róla hogy a történet(ek) nem állja (állják) meg a helyét (helyüket), a szocialisták eltüntették oldalukról a kamuvideót, valamint a nő védelmében közzétett közleményüket is.

Beteges hazudozó az álmentős

Később a kormány lejáratását célzó álmentős videó kapcsán megszólalt a baloldal „nagyszerű asszonyának”, Németh Athinának a lánya. Az anyjáról azt mondta: „Nyolc általános iskolai végzettsége van, gyógyszerfüggő, beteggondozást pedig azért vállalt, hogy így jusson nyugtatóhoz. A kilencvenes években sikkasztásért is elítélték."

Török Zsolt szerepe

Kiderült az is, hogy Korózs Lajosnak jelenleg az a Török Zsolt a politikai munkatársa, aki annak idején az MSZP kommunikációs munkatársaként belebukott a mostanihoz kísértetiesen hasonlító bajai álvideóba. A politikus jelenleg is Korózs politikai munkatársaként dolgozik, így könnyen elképzelhető, hogy vannak információi a felvételről és annak elkészítéséről. Török facebookos képei alapján kapcsolatuk szorosnak mondható. Februárban Kaposvárra autóztak az MSZP idei országjárásának keretében.

Ujhelyi István neve is előkerült a botrányban Forrás: MTI/Kovács Attila

Ujhelyi István szerepe

Szintén tudjuk már azt a baloldali kamuvideóról, hogy Szalay Tamás Lajos, a Népszabadság egykori újságírója,

Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő asszisztense, sajtósa készítette azt.

Szalay Tamás Lajos maga is elismerte a videó készítését. „Én voltam a kamera végén” – mondta Ujhelyi asszisztense. Ujhelyi később azt nyilatkozta, hogy közvetlen munkatársa „az MSZP videójának felvételéhez mindössze technikai segítséget nyújtott a szabadidejében”, annak előkészítésében és tartalmában semmilyen szerepe nem volt.

Szabó Tímea már korábban elővette a hazugságokat

Szabó Tímea Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szabó Tímea, a Karácsony-féle Párbeszéd frakcióvezetője szintén Németh Athina állításait (hazugságait) használta fel a parlamentben, még jóval a videó megjelenése előtt. "Németh Athina önkéntes mentőápoló a napokban számolt be arról, hogy az általa ápolt 10 hazaküldött betegből 9 meghalt" - ezt mondta Karácsony Gergely párttársa napirend előtti felszólalásában még április 27-én. Akárcsak az MSZP, Szabó Tímea is megpróbálta eltüntetni a nyomokat a történtek után, törölte a Facebookról azokat a bejegyzéseket, amelyeket az MSZP-sek álmentőséről tett közzé az elmúlt hetekben.

Tudatosan felépített akció volt

Kiderült az álvideó kapcsán, hogy magát a történetet előre eltervezetten, hetekig építették fel. Ezt bizonyítja, hogy Németh Athina kiváló baloldali kapcsolatokkal bír: többek között ismerőse Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, Demszky Gábor korábbi főpolgármester, valamint Magyar Bálint ex-oktatási miniszter. Ez nem kevesebbet jelent, minthogy a kamuvideó főszereplője közismert ezekben a körökben, azaz

kizárt, hogy csak úgy beesett volna az utcáról akkor, amikor a baloldal alanyt keresett a videójához.

Szintén erre utal, hogy még a felvétel elkészülte előtt Németh nyilatkozott a Financial Timesnak, ami komoly nemzetközi kapcsolatokat feltételez. De hogyan jutott el egy egyszerű, állítása szerint feketén dolgozó, hazudozó nő egy tekintélyes brit gazdasági laphoz?

Ekkor került képbe a Soros György által támogatott Helsinki Bizottság: a nő és a szervezet között egyfajta munkakapcsolat alakult ki. (Az álmentősnő az ATV-ben maga beszélt arról, hogy van közöttük kapcsolat.) Mint kiderült, ez a kapcsolat kifejezetten szoros, a Helsinki Bizottság ugyanis éppen Németh Athina állításai alapján perelte be Magyarországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságánál. Ez az utolsó mozzanat pedig világosan megmutatja, hogy az akció összehangolt és előre megtervezett volt, aminek csak aprócska szereplője volt az MSZP.

A védekezés támogatása helyett botrányt akart a baloldal

A baloldali kamuvideó elkészítése arra is rávilágított, hogy a mára gyakorlatilag mérhetetlen támogatottságú szocialista párt cselekedete azért is volt visszataszító, mert sem ők, sem a baloldal többi pártja egyetlen olyan kormányzati lépést sem támogatott az elmúlt hónapokban, ami hozzájárult volna a sikeres járványügyi védekezéshez. Így többek között ellenezték a koronavírus-törvényt, a gazdaságvédelmi akciótervet, a lélegeztetőgépek beszerzését, az érettségi megtartását. Ezzel szemben mindent megtettek azért, hogy külföldön is támadják Magyarországot a védekezés hónapjaiban.

Ezt nem tudjuk továbbra sem a baloldali kamuvideóról:

Ki vállalja a felelősséget?

Az is kiderült mostanra, hogy az álvideó miatt senki sem vállalt semmilyen felelősséget az MSZP-ben, pedig a 2013-as bajai videóbotrányba belebukott a párt akkori kommunikációs igazgatója is. Az MSZP eddig nem cáfolta meg azt sem, hogy Németh Athina álmentőtiszt az ATV-nek adott interjúban arról beszélt, a riport elkészítése előtt telefonon jelezte az MSZP politikusának, hogy rossz helyszínt választottak a videó leforgatásához, mivel nem az OMSZ-nél, hanem az AMS Mentőszolgálatnál dolgozik. Korózs Lajost először azzal mentegették, hogy nem tudja, az érzékeny információkat illik legalább két forrásból ellenőrizni. Később a párt a videó elkészítőire próbálta ráverni a botrányt, ám a kamerát tartó volt népszabadságos újságírónak főnöke, Ujhelyi István EP-képviselő kvázi alibit biztosított.

Egyértelműen kiderült, hogy Tóth Bertalan pártelnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Nyakó István hagyta jóvá az álmentős videót. Ez pedig egyértelműen igazolja, hogy a pártelitet terheli a felelősség a hírhamisításért, de minden jel arra mutatott, hogy alacsonyabb szintekre próbálják meg hárítani a felelősséget.

A dolognak meg is lett az eredménye: senki nem vállalta a felelősséget a botrányért.

A közösségi oldalán korábban nagyon aktív Korózs Lajos június 7-e óta gyakorlatilag hallgat Forrás: MTI/Soós Lajos

Miért hallgat az ügyről Korózs Lajos?

Ha a kamuvideó baloldali interpretációját nézzük, akkor Korózs Lajos az ügyben nem hibázott. Ennek ellenére az MSZP képviselője június 7-e óta a közösségi oldalán semmilyen személyes véleményt nem tett közzé. Ez azért is furcsa, mivel korábban naponta több tartalmat is megosztott a politikus. Ha nem hibázott, akkor vajon miért hallgat?