Úgy megverte élettársát egy férfi, hogy ki kellett operálni a nő lépét

Félholtra verte élettársát a földesi férfi.
Félholtra verte élettársát a földesi férfi.
Vágólapra másolva!
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki részegen annyira megverte a párját, hogy néhány nappal később életmentő műtétet kellett rajta elvégezni. Nem ez volt az első támadása a férfinak, de az utolsó lett. Azóta távol kell maradnia a nőtől és börtönbe is kerülhet. 
Vágólapra másolva!

Tavaly nyáron a berettyóújfalui kórházból hívták a rendőröket azzal, hogy egy nő életveszélyes sérülésekkel került be hozzájuk, és a testén lévő nyomok bántalmazásra utalnak. Kiderült, hogy az élettársa rendszeresen megverte, amikor részeg volt.

A 37 éves férfi és az özvegy nő még 2018-ban ismerkedett meg, majd 2019-től élettársi kapcsolatban élt az asszony földesi házában.

A veszekedések tavaly januárban kezdődtek a férfi féltékenysége miatt.

A nő jóval idősebb volt a férfinál. Mindketten rendszeresen ittak, ilyenkor a férfi sokkal agresszívabb lett és durvábban bántotta az élettársát. Tavaly, augusztus 9-én egy veszekedés során az asszony azt mondta a férfinak, hogy el fogja hagyni a viselkedése és a tettei miatt. Élettársa ekkor

egy kábeldarabbal életveszélyesen megfenyegette az asszonyt.

Másnap a nő elköltözött a szüleihez, de a következő nap telefonon beszélt a férfival és visszatért a közös házukba. Miután a nő visszament, nem sokkal később a férfi is hazaért részegen. Beszélgetni kezdtek és megint összevesztek valamin. A férfi újra rátámadt a párjára.

A nő a ház teraszán állt, amikor hátulról meglökte a támadó. Ettől a földre zuhant. A férfi a bakancsával nagyon erősen oldalba rúgta.

Félholtra verte élettársát a földesi férfi. Forrás: police.hu

Még ekkor sem hagyta abba. A hajánál fogva felrángatta a nőt a teraszon lévő heverőre, miközben legalább ötször megütötte ököllel az arcán és a fején.

A támadás után a nő a házban maradt a férfival. Lefeküdtek aludni.

A nő augusztus 14-én annyira rosszul érezte magát, hogy az egyik rokona úgy döntött, beviszi a kórházba. Életmentő műtétet kellett elvégezni rajta.

A három nappal korábbi támadáskor ugyanis több bordája is eltörött, megzúzódott és roncsolódott a lépe, amit ki kellett operálni. Ez az életveszélyes lépsérülés okozta a nő rosszullétét. Ha nem operálják meg időben, bele is halhatott volna.

Illusztárció Forrás: pixabay.com

A nő lépének eltávolítása maradandó fogyatékosságot okozott.

A férfi ellen jelenleg távoltartás van hatályban, az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés és testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak miatt emelt vádat ellene a Debreceni Törvényszéken.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség börtönbüntetést és közügyektől eltiltást javasolt a vádiratban. A büntetés mértékére vonatkozóan is tett javaslatot a főügyészség arra az esetre, ha a férfi az előkészítő ülésén beismerő vallomást tenne és lemondana a tárgyaláshoz való jogáról.