Gyilkosság történt Komáromban

Vágólapra másolva!
Két komáromi férfi úgy megverte az egyik ismerősét, hogy az belehalt a sérüléseibe. A rendőrök elfogták a gyilkosokat.
Vágólapra másolva!

A gyanú szerint Sz. Gábor és D. Viktor

a saját otthonában támadt rá egy férfira, aki a helyszínen meghalt.

A rendőrséget június 20-án értesítették a holttestről, amit az orvosszakértő megvizsgált. Ő állapította meg, hogy a férfi gyilkosság áldozata lett.

A rendőrök még aznap elfogták a 39 és 43 éves férfiakat, akiket a kihallgatásuk után őrizetbe vettek.

Halált okozó testi sértés miatt indítottak ellenük eljárást.

Az ügyészség javasolta a letartóztatásukat, amit a bíróság június 23-án elrendelt.