Két, évekig köztünk élő gyilkost is elfogtak a kiemelt ügyek nyomozói

Péteri, csecsemőgyilkosság, 2004
Vágólapra másolva!
Egy péteri férfi 16 évvel ezelőtt brutális kegyetlenséggel meggyilkolta az újszülött fiát, majd a holttestet elrejtette a házuktól nem messze lévő lomtalanítási szemét közé. Tudta, hogy a hulladékot még aznap el fogják vinni. Később a vecsési szeméttelepen találták meg a csecsemő holttestét. Pár évvel később egy hajléktalant gyújtottak fel Budapesten a holmijaival együtt. A férfi szinte fáklyaként égett. A kórházban még két napig életben tudták tartani, de később belehalt a sérüléseibe. Ennek a két, egyébként egymással nem összefüggő ügynek a sikeres nyomozásáról tartott sajtótájékoztatót a rendőrség.
Vágólapra másolva!

2004 szeptemberében Péteriben a szeméttelepen találtak egy nejlonba csomagolt csecsemőt. Ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást.

Rendőrök a péteri csecsemőgyilkosság tetthelyén, 2004-ben Forrás: Police.hu

A rendőrök a helyiekkel beszéltek, hogy megtalálják az anyát, de nem jártak sikerrel.

A szakértők megállapították, hogy a csecsemő életképes volt.

A halálát pedig kihűlés és fulladás okozta és az is látszott, hogy nem gondozták.

Gál Kristóf az ORFK szóvivője és Petőfi Attila tábornok Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mivel nem sikerült megtalálni az anyát, felfüggesztették az ügyet, de idén leporolták az aktát a Kiemelt ügyekkel foglalkozó nyomozók. Kiderült, hogy guberálók találták meg a csecsemőt, ők meg tudták mondani, mikor vitték ki szemetet a telepre. A nyomozók megpróbálták kiszűrni az akkor terhes nőket a térségben.

Mivel a szakértői vélemény szerint a szülés fennakadások nélkül lezajlott, felmerült a gyanú, hogy nem az első gyereke volt egy asszonynak, úgyhogy a többgyermekes családanyákat kezdték vizsgálni.

ide dobták a csecsemő holttestét, a gyanú szerint az apja tette Forrás: Police.hu

Ennek, valamint a csecsemő DNS-mintájának köszönhetően megtalálták a 48 éves péteri asszonyt, aki mindent beismert a rendőröknek. Elmondta, hogy az elmúlt időben nem bírt a lelkiismeretével, ezért a rokonainak már beszámolt a történtekről.

A fiú a hatodik gyereke volt, otthon szülte meg és nem vette észre, hogy terhes.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Éppen egy szobában volt a nagyjából másféléves ikreivel, amikor megszülte a csecsemőt. Az akkori férje is nagyon meglepődött, mert ő sem vette észre hogy terhes lenne. Ezek után összevesztek egymással, majd elment a fürdőbe, hogy lemossa magát.

Állítása szerint a férfi ez idő alatt elvitte onnan a gyereket, aztán nem látta többet.

Ezek alapján a rendőrök megtalálták az 58 éves monori férfit, aki biztonsági őrként dolgozik.

Ő mindent tagad, még azt is, hogy ő lenne a gyerek apja.

A rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig már elrendelte a letartóztatását.

Úgy égett, mint egy fáklya

2008. augusztus 10-én hívták a rendőröket azzaol, hogy egy XII. kerületi kórházzal szemközti erdőben nagy lánggal ég egy hajléktalan sátor.

A tűzoltók eloltották, a benne élő 52 éves férfit pedig súlyos égési sérülésekkel kórházba vitte mentő, de két nappak később meghalt.

Az első nyomozásban tűzvizsgáló és orvos szakértőt is bevontak és arra jutottak, hogy szabadtűz éghetett a sátor közelében, amibe beleeshetett a férfi. Akkor nem merült fel bűncselekményre utaló jel.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Később, amikor újra elővették az ügyet, a szakértői véleményeket kiegészítették.

A hajléktalan teste 92%-án megégett, főleg másod- és harmadfokú sérülései voltak. Ebből arra lehetett következtetni, hogy álló testhelyzetben égett, ez viszont nem lehetséges valamilyen égésgyorsító, például benzin vagy alkohol nélkül.

A hajléktalansátor teljesen kiégett 2008-ban Forrás: Police.hu

A két szakértői vélemény metszéspontja az volt, hogy 2-3 deci anyaggal önthették le férfit, hogy így égjen. Kihallgatták az akkor ott dolgozó embereket, mentőket, tűzoltókat és rendőröket. Volt olyan tűzoltó, aki még tudott beszélni a hajléktalannal.

Neki elmondta, hogy valaki még volt ott vele aznap este.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ekkor lett gyanús N. István, aki a tűz után ellentmondásosan nyilatkozott és most más ügy miatt letartóztatás alatt áll.

Korábban, a 70-es években életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték egy budapesti gyilkosságért, 2000-ben viszont kiengedték.

Ezek után hajléktalanként élt.

Kihallgatásán azt mondta, csak utólag vette észre a tüzet. A rendőrök meghallgatták a férfi zárkatársait is azért, hogy hátha elszólta magát. Ők azt mondták, hogy

a megégett hajléktalan korábban egy pénztárcát talált a városban, amit visszaadott a tulajdonosának és ezért 10 ezer forint jutalmat kapott. Ezen a pénzen veszett össze gyilkos és áldozat.

N. István akkori élettársát is meghallgatták, akivel egy autóban éltek. A nő a rendőröknek elmondta, hogy amikor felébredt a tűzre,

N. István nem volt a kocsiban, kívülről ment hozzá vissza.

kigyulladt hajléktalan, rendőrség, Budapest, 2008 Forrás: Police.hu

Ezek után gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki panasszal élt a gyanúsítás ellen és nem ismert be semmit. Azt állítja, hogy ő is a kocsiból vette észre a tüzet.

Érdekes, hogy

még az első eljárásban, amikor fel sem merült a gyilkosság gyanúja, magától bement az egyik rendőrkapitányságra és megnevezett egy román hajléktalant, aki szerinte felgyújthatta a férfit.

Ehhez kapcsolódóan semmilyen bizonyítékot nem találtak.

A Készenléti Rendőrséghez tartozó Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztály sikeresen megoldott ügyeiről többet megtudhat a LifeTV: Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című műsorából.