Bajkai István: A mai ember nem becsüli meg eléggé az élő hőseit

Vágólapra másolva!
Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a nemrégiben elhunyt kiválóságokról, de szóba került a magyar ökölvívás jövője is.
Vágólapra másolva!

A politikus megemlékezett a napokban elhunyt Kárpáti Györgyről, Benedek Tiborról és Bálint Györgyről, Bálint gazdáról. Mint elmondta, szomorú hét van mögöttünk, hiszen kiváló személyiségek hagytak itt bennünket, akik életük során nagyszerű alkotásokat hagytak az emberekre. Az ő életük és haláluk is irányt mutat az ittmaradottaknak, hogy legyünk hasznosak.

Mindannyian olyan kiválóságok voltak, akik leginkább magukkal szemben voltak elégedetlenek, miközben persze rengeteget tettek a közösségért. Példaként hozta fel Bajkai István Bálint gazdát, aki fiatalon megjárta a szörnyűségeket, de mindezek ellenére egész életében tenni akart, tett is. Az ő életük is megmutatja, a mai ember nem becsüli meg eléggé az élő hőseit, a társadalomnak ez komoly adóssága. Ennek megváltoztatására szükség van, de ehhez a társadalom gondolkodását kell megváltoztatni.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.