Hatalmas razzia volt a Deák Ferenc téren múlt hétvégén

razzia, belváros, 2020. június 18-20
Vágólapra másolva!
Többek között drogkereskedőket, körözött bűnözőket, egy jogosítvány nélkül vezető taxist és részeg autósokat is fogtak a rendőrök az alatt a razzia alatt, amit a hétvégén tartottak Budapest belvárosában. Azon a területen csaptak le, ahol a késelős kettős gyilkosság történt hetekkel ezelőtt. Nemcsak az utcán sétálókat és a területen autóval áthaladókat igazoltatták, hanem a bulinegyedben működő szórakozóhelyeket is ellenőrizték csütörtöktől szombatig. Ez volt az első ilyen összehangolt, előre nem bejelentett akció, de nem ez volt az utolsó. A Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja a közrendvédelmi, illetve bűnmegelőzési akciósorozatot az Erzsébet téren, illetve a Deák téren, valamint a VI. és VII. kerületben.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság civil- és egyenruhás rendőrei együtt

  • a Nemzeti Adó- és Vámhivatal,
  • az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság,
  • az Innovációs és Technológiai Minisztérium,
  • a Budapesti Közlekedési Központ,
  • a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság és
  • az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság

munkatársaival június 18-a és június 20-a között közrendvédelmi és bűnmegelőzési akciót tartottak Budapest belvárosában. Az akció célja a Deák tér, Erzsébet tér, valamint a VI. és VII. kerületben a közrend, közbiztonság fenntartása, a kábítószerhez köthető bűncselekmények megelőzése, a körözött, illetve a garázda, erőszakos emberek elfogása volt.

Az akció ideje alatt közel 900 embert igazoltattak, és 90 autót ellenőriztek.

Az intézkedések során garázdaság miatt

nyolc, kábítószer-kereskedelem miatt kettő, kábítószer birtoklás miatt hat, elfogatóparancs alapján pedig négy körözött embert fogtak el.

A sofőrök közül hármat részeg vezetés, kettőt vezetéstől eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt vittek be a kapitányságra, három esetben pedig az autók engedély nélküli átalakítása miatt tettek szabálysértési feljelentést.

Forrás: Police.hu

A rendőrök a társszervekkel együtt 14 külföldit ellenőriztek, és két ukrán állampolgárt túltartózkodás miatt bevittek kihallhatásra.

Nyolc taxissal szemben indult eljárás, három alkalommal azért, mert nem adtak nyugtát a taxik vezetői, két alkalommal az autók műszaki hiányosságai miatt, egy esetben pedig rossz műszaki állapotú autó miatt.

Egy taxisnak nem volt jogosítványa, egy másikat pedig eltiltottak a vezetéstől.

Forrás: Police.hu

Emellett összesen 93 éttermet és szórakozóhelyet is ellenőriztek.

Öt esetben feljelentést tettek közterület-használati szabályok megsértése miatt. Közterületi szeszes ital fogyasztás miatt 28 alkalommal szabtak ki bírságot 760 ezer forint értékben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a következő időszakban a társszervekkel együtt előre be nem jelentett időpontokban folytatja a főváros belvárosi régióját érintő bűnügyi- és rendészeti akciósorozatát.