Elektromos sokkolóval raboltak ki egy budapesti pénzváltót

rendőrszalag, rendőrség
Vágólapra másolva!
A budapesti nyomozók befejezték a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint kirabolt egy pénzváltót, egy másikat pedig megpróbált kirabolni. Egy nyugdíjast és egy nőt is megtámadott a budapesti férfi.
Vágólapra másolva!

Egy középkorú férfi bement tavaly ősszel, szeptember 24-én egy Bajcsy-Zsilinszky úti pénzváltóba, ahol

egy sokkolóval megtámadta a 72 éves alkalmazottat,

majd kivett a kasszából többmillió forintot és elmenekült a helyszínről.

Egy hónappal később, október 27-én reggel egy Andrássy úti pénzváltóból érkezett riasztás a rendőrségre. A bejelentő azt mondta, egy elektromos sokkolós férfi

megfenyegette az üzletben dolgozó alkalmazottat és többször meg is ütötte.

Forrás: Origo

A nő megnyomta a pánikriasztót, amit a támadó is látott és pénz nélkül elfutott. Két gyalogos szemtanúja volt az esetnek. Amíg a rendőrök megérkeztek, visszatartották a sokkolós rablót.

A terézvárosi rendőrök elfogták a 49 éves budapesti M. Tamást, aki menekülés közben eldobta a sokkolót, amit a nyomozók megtaláltak.

A rendőrök a férfit felfegyverkezve elkövetett rablás és felfegyverkezve elkövetett rablási kísérlet miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztályának nyomozói befejezték a nyomozást. Az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték tovább az illetékes ügyészségnek.