Hamarosan beköszönt a kánikula

Zalakaros, 2019. augusztus 12. Fiatalok a Zalakarosi Fürdő parkjában 2019. augusztus 12-én. A kánikula miatt hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos hétfő éjfélig. Jelentős lehűlést hoz a másnap érkező hidegfront, 10 fokot, néhol akár többet is csökken a csúcshőmérséklet pár nap alatt. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
Egyre melegebb napok jönnek, hétvégén akár 32-33 fok is lehet a Köpönyeg.hu előrejelzése szerint. Zivatarok miatt elsőfokú riasztást adtak ki a a meteorológiai szolgálat.
Vágólapra másolva!

Csütörtök: Napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. A nyugati határszélen alakulhat ki elszórtan zápor. Gyenge marad a légmozgás. A hőmérséklet délután 23 és 29 fok között alakul.

Péntek: A napsütés mellett erősen megnövekszik a felhőzet, és északon több helyen, máshol csak néhol valószínű zápor, zivatar. Este északkeleten heves zivatarok is lehetnek felhőszakadással, jégesővel. A déli, délkeleti szél megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.

25 és 30 fok közé melegszik a levegő.

Forrás: MTI/Varga György


Szombat: Főleg hajnalban északkeleten, keleten fordul elő még zápor, zivatar. Napközben sok napsütésre van kilátás, és csak elvétve fordul elő frissítő nyári csapadék. 27 és

32 fok közötti kánikula lesz.


Vasárnap: Sok napsütés, igazi strandidő várható. A megnövekvő gomolyokból csak estefelé, elszórtan lehet zivatar, zápor. 26 és 33 fok közötti értékeket mérhetünk.

Hétfő: A megélénkülő északnyugati széllel pár fokkal hűvösebb levegő érkezik hazánk térségébe. Egyébként változóan felhős idő ígérkezik, számottevő csapadék nélkül.

Elsőfokú riasztást adtak ki zivatarok miatt

Elsőfokú riasztást adott ki zivatarok kialakulása miatt a meteorológiai szolgálat. Az érintett területeken jégeső eshet, és károkat okozhat az erős szél is.

Forrás: OMSZ

Csütörtök délutántól keleten, északkeleten elszórtan, a nyugati, délnyugati megyékben késő délutántól, kora estétől néhol valószínű zivatar kialakulása.