Minden borulhat a győri késelő diák ügyében

Győr, diák, késelés, Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
2019.12.07. Diák késelte meg a tanárt egy győri középiskolában, A Győri Járásbíróságon az elsőfokú határozatot álapították meg, Fotó: Csapó Balázs
Vágólapra másolva!
Egy 17 éves győri diák decemberben megkéselte az osztályfőnökét óra közben, mert az előző órájukon rossz jegyet kapott tőle. A fiú védője a Blikknek most azt mondta, hogy új pszichológiai vizsgálatot kértek, aminek az eredménye szerinte nagy hatással lehet az ügy végkimenetelére.
Vágólapra másolva!

H. András december elején, matematikából 3-ast kapott az osztályfőnökétől. Az ötödik órában fizika órájuk volt, amit ugyanaz a tanárnő tartott.

A fiú kivitte hozzá a füzetét, hogy nézzen meg valamit, eközben hátulról egy késsel megszúrta.

Az osztálytársainak kellett megfékezniük a győri kamaszt.

Forrás: Csapó Balázs/Kisalföld

A diák ezek után egy ideig börtönben volt, áprilisban viszont a bíróság elrendelte a bűnügyi felügyeletét, vagyis haza mehetett.

"Védencem nagyon örül, hogy otthon lehet, hiszen korábban is, amikor csak tudott, sietett haza a szüleihez a kollégiumból. A napjai tanulással telnek, leginkább az informatika és az angol nyelv érdekli, ilyen irányba szeretne továbbtanulni is. A őrizetére vonatkozó szabályokat betartja, és persze várja, hogy augusztus végén elkezdődjön a tárgyalása.

Nem tévedek, ha azt mondom, hogy sok meglepetés várható"

– mondta a Blikknek a fiú ügyvédje, dr. Faragó Péter.

Forrás: Police.hu

A lap úgy tudja, hogy

a fiú vallomást fog tenni az előkészítő ülésen, de az ügyészség büntetési ajánlatát nem fogja elfogadni.

Korábban már kirendeltek egy orvos szakértőt is, hogy megvizsgálja a támadó elmeállapotát, de ezzel a véleménnyel sem a diák, sem a védője nincs megelégedve.

"Nemcsak a megállapításaival nem értünk egyet, de azt is felháborítónak tartjuk, hogy gyereket nem is vizsgálhatott volna meg. Szerencsére sikerült elérnünk, hogy az ország egyik legjobb gyerekpszichológiával foglalkozó csapata mindenre kiterjedően megvizsgálja Andrást, és

annyit már most elárulok, hogy lényegesen más eredményre jutott, mint a kirendelt kolléga. Ennek óriási jelentősége lesz meglátásom szerint a tárgyalások során, fordíthat is az ügy állásán"

– mondta az ügyvéd.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az ügyészség

előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete

miatt emelt vádat a fiú ellen, amiért akár 15 év börtönt is kaphat.

Az Origónak az eset után az iskola egyik diákja azt mondta, H. András többször beszélt arról, hogy ha rossz jegyet a kap a tanárnőtől,

meg fogja késelni, de nem vették őt komolyan.

A támadás után azt kérdezték tőle, hogy miért tette, amire azt válaszolta:

A megkérdezett diákok szerint a fiú régóta kritizálta a pedagógus módszereit, míg ők az egyik legkedvesebb tanáruknak tartják.