Négyszáz hívással és ajándékokkal zaklatott egy nőt egy szegedi férfi

2020.06.26. 15:04

Volt általános iskolai osztálytársát zaklatta több mint egy hónapon keresztül egy szegedi férfi, a Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt ellene. 

A vádirat szerint a férfi és a nő általános iskolai tanulmányaik óta ismerték egymást, de csak tavaly decemberben kezdtek el rendszeresen találkozni.

Év végére a nő meggondolta magát és nem akarta folytatni a kezdődő kapcsolatot, amit közölt a férfival.

A férfi ezt nem tudta elfogadni és január 1-e valamint február 13-a között

388 hívást, SMS-t és képüzenetet küldött kiszemelt szerelmének, vagyis naponta átlagosan legalább kilencszer próbálta vele felvenni a kapcsolatot.

IllusztrációForrás: Shutterstock

A nő sokszor kérte, hogy hagyja abba, ne zaklassa.

Ennek ellenére a férfi legalább egyszer minden nap elment a nő munkahelyére és a lakásánál is megjelent, ahová ajándékokat vitt, amiket megpróbált átadni neki.

Ugyanakkor a férfi nem elégedett meg azzal, hogy a nőt a lakásánál, a munkahelyén és telefonon zaklatja.

A nő édesanyját is felhívta, megkereste a lakásánál, az ajtaján hosszasan csengetett, kopogtatott.

Az is előfordult, hogy az ajtót is rugdosta.

Úgyhogy a nő mellett az édesanyja is "joghatályos magánindítványt terjesztett elő" a férfival szemben a zaklatás miatt.

A járási ügyészség a börtönből szabadult férfit kétrendbeli zaklatással vádolja visszaesőként. A volt osztálytársával kapcsolatban távoltartást is elrendeltek. A férfi sorsáról a Szegedi Járásbíróságon döntenek.