Elismerte a szolnoki baloldal vezetője, hogy összeomlott a szövetségük

lopás lop nemzeti konzultációs konzultációs ív
Vágólapra másolva!
A Szolnoki Többség – Jobbik, DK, MSZP, Momentum, Szolidaritás 8 önkormányzati képviselője már kisebbségben van a 18 fős testületben - írta a közösségi oldalán Radócz Zoltán, a szolnoki baloldal volt polgármesterjelöltje, egyértelművé téve, hogy szétesett a baloldal Szolnokon.
Vágólapra másolva!

A veszélyhelyzetet követően csütörtökön ülésezett először a szolnoki közgyűlés, ami a szokásosnál jóval nagyobb téttel bírt.

Elvesztette többségét a baloldal

Tavaly a fideszes Szalay Ferencet újraválasztották polgármesternek a Tisza-parti városban, azonban a képviselő-testületben a baloldal került többségbe. A közgyűlésbe a kormánypártoknak 8, a baloldalnak 10 képviselője jutott be.

Csakhogy időközben két politikus, Ligeti József, és Fajcsák Károly kilépett a baloldali képviselőcsoportokat tömörítő Szolnoki Többség elnevezésű frakciószövetségből, amivel kérdésessé vált a baloldal testületi többsége. Előbbi azzal indokolta távozását, hogy

A csütörtöki ülésen a Fidesz frakciója előterjesztésében kezdeményezte a bizottsági struktúra módosítását, ami komoly ellenállásba ütközött a politikai ellenfelénél. Végül a képviselők megszavazták az átalakítást, amivel megfordultak az erőviszonyok a szolnoki közgyűlésben.

- így értékelte a testületi ülést Radócz Zoltán, a szolnoki baloldal volt polgármesterjelöltje, a Szolnoki Többség frakcióvezetője közösségi oldalán.

A politikus szerint ezzel "a Fidesz hátradőlhet a karosszékében".

Hiába a kézfogás Tóth Bertalan pártelnökkel, Szolnokon szétesett a baloldali összefogás Forrás: Facebook

Konzultációs ívet loptak

A baloldali pártok harca ellenére aktivistahálózatuk "működésbe lépett". Az Origo birtokába került videófelvételen az látszik, hogy egy nő kilopta egy szolnoki ház postaládájából a nemzeti konzultációs íveket.

A felvételen szereplő nőről az Origo birtokába több kép is került.

Forrás: Origo

Az egyiken Radócz Zoltánnal közösen kampányolt a tavalyi EP-választáson.