Megerőszakolhattak egy lányt Érden

Vágólapra másolva!
Az Origo információi szerint hétfőn reggel Érden, egy 15 éves lányt ismeretelen támadók betuszkoltak egy autóba, elvitték valahova majd megerőszakolták. Ezek után kitették az egyik helyi utcában és ott hagyták.
Vágólapra másolva!

Úgy tudjuk a lány anyja már reggel bejelentette az eltűnését a rendőrségen, mivel nem jelent meg az üzletben, ahol a gyakorlatát tölti. Ezek után nem csak hatóságok, de a társai is keresni kezdték.

Információink szerint ezek után a rendőrséget azzal hívták fel ma délután, hogy

egy 15 éves kislányt berángattak egy autóba az egyik érdi étterem előtt, elvitték és megerőszakolták.

A támadók ezek után Néra utcánál tették ki, ahol valószínűleg a járókelők találtak meg. A ruhája szakadt volt és felületi sérülések látszódtak rajta. Az Origo úgy tudja, hogy

a lánynak véres volt a fehérneműje amikor megtalálták. A támadás előtt szűz volt.

Az esettel kapcsolatban megkerestük a rendőrséget, akik elárulták, hogy fél ötkor kaptak hasonló tartalmú bejelentést.

– írták a válaszukban.

A rendőrség azóta kiderítette, hogy a lány ás a barátja csak kitatlálta a történetet, valójában együtt töltötték az egész napot.