Három részeg biciklis okozott balesetet Veszprém megyében

Vágólapra másolva!
Egy hét alatt 30 ittas sofőrt igazoltattak a rendőrök Veszprém megyében, ahol összesen 53 baleset volt, ezek közül egy volt halálos.
Vágólapra másolva!

A múlt héten összesen 53 baleset volt Veszprém megyében.

1 halálos baleset volt, 7 esetben sérült meg valaki súlyosan és 10 balesetben voltak könnyű sérültek.

Ezek közül 8 ugyanazon az úton történt. Anyagi kár 35 esetben lett.

A rendőrök összesen 30 olyan sofőrt igazoltattak a múlt héten, akik részegek voltak. Három részeg biciklist is, ők balesetet is okoztak, mindhárman meg is sérültek.

Forrás: Police.hu

A rendőrség felhívja arra a figyelmet, hogy az alkoholfogyasztás már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, amik nem teszik lehetővé a biztonságos vezetést.

Csökken az észlelőképesség, tompulnak a reflexek, így jelentősen megnő a reakcióidő.

A nagyobb mértékű alkoholfogyasztás következményei pedig egyenesen beláthatatlanok.

Aki ittasan vezet, amellett, hogy a saját és mások testi épségét kockáztatja, akár több százezer forintos bírságra és vezetéstől eltiltásra is számíthat.