Legkorábban 92 éves korában szabadulhat az óbudai óvónő gyilkosa

óbudai gyilkosság, óvónő, Virág utca
Vágólapra másolva!
Az óbudai Virág utcában lelőttek egy óvónőt 2018 őszén. A támadó háromszor lőtt, áldozata a helyszínen meghalt. Elfogták a férfit, aki beismerte a tettét. A gyilkos lánya az óvónő családjával élt együtt. A támadó állítólag attól félt, hogy a felesége után a lányát is elveszíti. Tavaly decemberben az óvónőt lelövő férfi első fokon 20 évet kapott, a fellebbviteli ügyész most indítványozta, hogy soha se engedjék ki a rácsok mögül. Ebben döntött a bíróság. 
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo megírta, a 67 éves férfi amatőr, de gyakorlott lövőnek számított, egyleti tag is volt, sőt, versenyeken is részt vett. Lánya az élettársával a férfival közös házban lakott, de amikor a 67 éves férfi korábban őket elfogadó magatartása megváltozott, a fiatalok a férfi családjához költöztek.

Forrás: Police.hu

A nyugdíjas ezt nem tudta elfogadni, ezért elhatározta, hogy

megöli a másik család egyik tagját, azt az embert, aki szerinte felelős a döntésért.

Ez az ember vejének az óvónőként dolgozó édesanyja volt. 2018. november 21-én magához vette a lőszerrel betárazott, engedéllyel tartott fegyverét, és autóval az asszony reggeli, munkába járási útvonalához ment a III. kerületbe.

Amikor meglátta kiszemelt áldozatát, négy célzott lövést adott le rá. Az asszony a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A férfi ezután megpróbált öngyilkos lenni, de nem sikerült neki, mert a rendőrök rátaláltak és elfogták, majd kórházba vitették.

Forrás: Police.hu

A Fővárosi Főügyészség a terhelt ellen előre kitervelten elkövetett emberölés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre tavaly augusztusban.

- írta dr. Ibolya Tibor fővárosi főügyész az Origónak küldött közleményében.

A Fővárosi Törvényszék december 5-én hirdetett elsőfokú ítéletet, amelyben a támadáskor hatvanhetedik életévét betöltött vádlottat bűnösnek mondta ki előre kitervelten elkövetett emberölésben,
amelyért 20 év börtönre ítélte és tíz évre a közügyektől is eltiltotta.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet ellen a vádlott terhére súlyosabb büntetés kiszabásáért bejelentett ügyészi fellebbezést fenntartva másodfokú indítványában kezdeményezte, hogy

a Fővárosi Ítélőtábla a vádlottal szemben, a társadalomra kimagasló veszélyességű bűncselekménye miatt életfogytig tartó fegyházbüntetést szabjon ki

- olvasható az Origónak küldött közleményében.

A Fővárosi Ítélőtábla június 26-án kihirdetett jogerős ítéletével helyt adott a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványának és megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék tavaly decemberében hozott elsőfokú döntését.

20 év fegyházbüntetés helyett

életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta

azt a 69 éves gyilkost, aki 2018. november 21-én előre kitervelten, szeretetféltésből több lövéssel végzett ki egy óbudai óvónőt. A másodfokú bíróság döntése értelmében a férfi 25 év múlva, 92 évesen kerülhet legkorábban feltételes szabadságra.