Építkezéseken dolgozik Kaiser Ede

Kaiser Ede szabadulás, kiszabadult, móri mészárlás, tévesen elítélt gyanúsított, 2020.06.01.
Vágólapra másolva!
Majdnem két évtized után június 1-én szabadult a börtönből Kaiser Ede, akit korábban tévesen életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek a móri mészárlás miatt. Szabadulása után szeretne tisztességes életet élni, amihez most lehetősége is megvan, mivel munkát kapott. A Borsnak azt mondta, hogy a jövőben lehet, hogy könyvet ír majd.
Vágólapra másolva!

Kaiser Ede tisztességes emberként akartja megállni a helyét a világban.

– mondta a Borsnak a férfi, aki hisz abban, hogy a börtönévek után van esély a visszailleszkedésre.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Szeretné a hamarosan szabaduló rabokat is bíztatni, valamint arra ösztönözni az embereket, hogy adjanak esélyt a büntetett előéletűeknek.

Kaiser Ede arról is beszélt, hogy nem akar csalódást okozni azoknak, akik megbíztak benne.

Talán megírja majd a történetét

A férfi tudja, hogy egy jó könyv sok pénzt hozhatna, de még nem jutott el odáig, hogy megírja a történetét.

– mondta Kaiser, aki tudja, hogy a könyv csak egyszeri bevétel, neki viszont rendszeres jövedelemre van szüksége. Egyébként írtak már róla könyvet.

Fotó: Koncz Márton - Origo

– tette hozzá, majd arról beszélt, hogy még meg kell barátkoznia az élelmiszerek új árával és tanulnia kell a közösségi média használatát is. Az is kiderül az interjúból, hogy a magánéletére nem jut sok idő:

Mivel tudja pótolni a rablással járó adrenalint?

Amikor valaki bekerül a rácsok mögé, meg kell szoknia, hogy nem nyitják előtte, hanem csukják mögötte az ajtót. Parancsra kell felkelnie, ennie, lefeküdnie.

Egy idő után ez válik számára természetessé, hiszen erre rendezi be az életét.

A szabadulással ebből a rendszerből kiszakad, és rájön, hogy önállóan kell léteznie. Nincs többé kötelező napirendje – magyarázza a lapnak Végh József kriminálpszichológus. Elmondása szerint a bűnözők egy részét nem csak pénz hajtja, hanem az izgalom, az adrenalin is.

A szakember úgy látja, hogy ha Kaisernek erre lenne szüksége, akkor menjen el hegyet mászni, vagy bázisugrásra, ugyanis ezeket a sportokat űzőket is az adrenalin hajtja.

Ahogy korábban megírtuk, bár Kaiser Edét 2009-ben felmentették a móri mészárlás miatt, más fegyveres rablásokért 18 év börtönt kapott. A társaival együtt 1999 márciusa és 2000 júniusa között bevásárlóközpontokba törtek be, 2001-ben pedig Hajdú Lászlóval egy budaörsi pénzszállítót akart kirabolni.