Gyurcsány Ferenc hétfői beszédével ismét egyértelművé tette: egyeduralkodó a baloldalon

Gyurcsány Ferenc
tüntetés
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés hétfői ülésnapján Gyurcsány Ferenc programadó beszédével ismét egyértelművé tette, hogy egyeduralkodó a baloldalon. Felszólalásában finoman megfenyegetve a baloldali pártokat azt üzente: aki nem a játékszabályai szerint játszik, nem az általa kijelölt úton halad, annak elengedi a kezét. A DK elnöke tökéletesen tisztában van vezető pozíciójával, éppen ezért hétről hétre, hónapról hónapra tudatosítja erőfölényét a Momentummal, a Jobbikkal és a többi párttal.
Vágólapra másolva!

Uralma alá hajtott mindenkit

A közvélemény-kutató cégek a Demokratikus Koalíciót (DK) hozzák ki a legerősebb baloldali pártnak, ami azt jelenti, hogy jelen állás szerint Gyurcsányék várják a legjobb pozícióból az alkudozásokat. Nemcsak a mérések, hanem a politikai mozgások is a bukott kormányfő pártját igazolják.

Az elmúlt időszakban gyakorlatilag minden Gyurcsány terve szerint alakult,

már ami a baloldal erőviszonyait illeti. Így:

  • szinte az összes baloldali párt besorakozott az általa meghirdetett választási stratégia mögé. Mostanra már nincs olyan szereplő, aki ellenezni merné az általa erőltetett, nagy közös baloldali lista elképzelését;
  • a rangsorban a DK után kullogó Momentum jó ideje nem tudott erősödni, sőt, a támogatottsági mutatókban egyre nagyobb a szakadék a két párt között. Feltehetően ezzel szoros összefüggésben van, hogy a politikai kultúraváltás ígéretével fellépő Momentum mára leginkább a DK ifjúsági szervezeteként tevékenykedik, teljes mértékben behódoltak a 2010 előtti világ vezéralakjának. Többek között ezt mutatja, hogy Fekete-Győr András pártelnök egy lapinterjúban látványosan szembe dicsérte a DK elnökét.
  • a két éve még legerősebb ellenzéki pártnak számító Jobbik eltűnőben van, Jakab Péter pártelnök gyakorlatilag belevitte pártját a Gyurcsány által felügyelt nagy baloldali olvasztótégelybe. A jobbikos politikus nem is csinál különösebb titkot abból, hogy a DK elnökének kezére játszik;
  • Gyurcsány volt pártja, az MSZP megroppant, a felmérések szerint nem érné el egyedül a parlamenti küszöböt. A szocialisták vesszőfutásában nagyban közrejátszott, hogy a DK elnöke sorra csábította át vezető politikusaikat. Az "igazolások" között volt Kiss László óbudai, Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármester, továbbá Trippon Norbert újpesti alpolgármester;
  • a többi baloldali párt pedig maximum csak kuncsoroghat Gyurcsánynál a befutó helyekért, illetve az egyéni körzetekért.

Kevesebb mint két évvel a választások előtt tehát

a DK elnöke vezérként magasodik a baloldali mezőny fölé.

Gyenge lábakon álló és hozzá igazodó baloldali pártok, hajbókoló és a kegyeit kereső politikusok sora - így fest a baloldal helyzete a bukott kormányfő szemszögéből. Gyurcsány tökéletesen tisztában van vezető szerepével, éppen ezért hétről hétre, hónapról hónapra tudatosítja ezt a Momentummal, a Jobbikkal és a többi párttal. Így történt ez az Országgyűlés hétfői ülésén is, ahol azt üzente: egyeduralkodó a baloldalon.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezérszónoka felszólal a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. június 10-én. Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Kovács Tamás

Programot hirdetett

Gyurcsány Ferenc ugyanis olyan beszédet mondott, ami sokkal inkább szólt a baloldali pártoknak, mint a nyilvánosságnak. Felszólalásában egyértelművé tette: csak az az út létezik, amit kijelöl, aki pedig ezt nem fogadja el, az kegyvesztett lesz.

Kevesebb mint öt perces felszólalásban megadta a politikai irányvonalat, amit a Jobbiktól a Momentumon át az MSZP-ig mindenkitől megkövetel:

  • a határon túli magyarok ellen hergelt, kifogásolta a szavazati jogukat;
  • migránspárti szólamokat hangoztatott;
  • az Európai Egyesült Államok mellett érvelt; valamint
  • a szokásosnál indulatosabban támadta a polgári kormányt.

Azonban ami ezeknél a "pontoknál" is fontosabb, hogy

a DK elnöke konkrét célokat megjelölve programot hirdetett 2022-re.

"Legfontosabb nemzeti felelősség egy új, a Fideszt nélkülöző nemzeti kormánynak a létrehozása és megalakítása" - határozta meg a végcélt felszólalásában Gyurcsány, aki gondolatokban lerakta egy új kabinet alapjait. Nem nehéz kitalálni, milyen pozíciót szánna magának a baloldal hatalomra kerülése esetén. Főleg, hogy az elmúlt hónapokban utalt már erre, nem is egyszer.

Vona: Gyurcsány állítja össze az ellenzéki együttműködés táncrendjét

A Jobbik volt elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában elismerte, hogy Gyurcsány mozgatja a szálakat a baloldalon. "Úgy tűnik, az ellenzéki együttműködés táncrendjét Gyurcsány állítja össze" - fogalmazott Vona Gábor, akinek a néppártosodás elindításával kulcsszerepe van abban, hogy a Jobbik mára a DK marionett bábujaként működik. A volt elnök úgy látja, hogy Jakab Péterék nem fogják bírni a nyomást, és besorolnak Gyurcsányék mögé. "A Jobbik önállóan is be tudna jutni, ha akarna. Azonban úgy tűnik, hogy a Gyurcsány által szorgalmazott egy lista koncepció gravitációjának nehéz ellenállni" - kritizálta egykori pártját.

Már régóta dominál

A baloldalon a lapokat osztó DK-elnök időnként kitér személyes ambícióira is. Így történt ez a februári évértékelőjében, ahol már-már atyáskodva, a baloldal vezetőjeként dadusgatta szövetségeseit. "Erőfeszítéseimet nagyrészt most az köti le, hogy egy későbbi kormányzás feltételeinek megteremtésében közreműködjek az egyik szereplőként - írta körül terveit sejtelmesen migránspárti beszédében, arra nem kitérve, pontosan milyen szerepet szán magának a baloldali együttműködés rendszerében. Pár mondattal később pedig ultimátumot intézett szövetségeseihez: "vagy együtt fognak kormányozni, vagy sehogy."

Talán ennél is egyértelműbben fogalmazott céljairól a DK márciusi tisztújító kongresszusán. Ekkor saját vezérszerepéről értekezve azt mondta, hogy "a kormánypárti politikusok szerint én irányítom az ellenzéket, Budapestet és a NAT elleni tiltakozóakciót. Politikustársaim mindenhatónak gondolnak engem. Olyan nagy gondom nincsen vele."