Szépségkirálynő ex-barátnőjével harcol a börtönből egy rabló

2020.06.29. 16:58

Pintér Richárd 16 évet kapott, mert a vád szerint a társaival pénzszállítókat raboltak ki, amivel több mint százmillió forintot kerestek. A férfi ellen vallott a volt barátnője, aki szépségkirálynő volt korábban. Perújítást szeretne az elítélt – írja a Blikk.

A férfi élettársa volt B. M., az egykori szépségkirálynő, aki mindent elmondott, amit akart, ez pedig sokat számított az ítélet meghozatalakor – írja a Blikk.

Pintér Richárd állítja: ártatlanul kapott 16 évetForrás: Blikk.hu

Jól kezdődött a viszony. A férfi még egy házat is vett, amit a nő nevére iratott, aztán a kapcsolatuk megromlott. A rablások miatt a nőt először gyanúsítottként hallgatták ki, majd tanú lett az ügyben. A nyomravezetői díjat később akkori párja vette fel.

A bíróság korábban azt írta az esetről, hogy egy motoros banda 2010 és 2011 között mindig ugyanazzal a módszerrel rabolt ki pénzszállítókat. Akkor csaptak le rájuk, amikor a legsebezhetőbbek voltak, vagyis a posta és a pénzszállító közötti rövid szakaszon.

Mivel a rendőrség nem jutott előre az ügyben, 10 milliós nyomravezetői díjat ajánlott fel. A volt szépségkirálynő barátja besétált a rendőrségre, és vallomást tett Pintér Richárdék ellen.

Forrás: Blikk.hu

Richárd édesapja keresett meg minket, hogy próbáljunk meg segíteni a fián, aki szerinte ártatlanul ül börtönben. Dr. Nagy Lajos jogász úrral átnéztük a papírokat, és úgy gondoljuk, valóban rengeteg kérdőjel és megválaszolatlan kérdés sorjázik az iratokban.

Hogy mást ne mondjak: a volt szépségkirálynő ellen hamis tanúzás miatt két éve eljárás folyik.

Véleményünk szerint a perújítás megalapozott lehet, ezért azt kérvényezni fogjuk – mondta a lapnak Vidák Aladár, A Reménytelen Ügyek Harca elnevezésű jogvédő egyesület elnöke.

Az esettel kapcsolatban próbálták megkeresni a korábbi szépségkirálynőt is, de nem tudták elérni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK