Megszólalt a Tégláson brutálisan összevert bolti eladó

Pénz forint magyar
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Gyilkossági kísérlet miatt kellett felelnie a 15 éves R. Bencének és olasz bűntársának, a 29 éves Andrea L-nek, amiért két éve Tégláson rátámadtak egy helyi asszonyra. Majdnem halálra verték. Mindent tagadtak, az egyikük azt mondta, aznap nem is jár arra.
Vágólapra másolva!

A férfi és a kamaszfiú 2018 szilveszterén

könnyen és gyorsan próbáltak pénzhez jutni, ezért betörtek egy idős asszony házába,

aki felébredt, és tetten érte őket. A gyanú szerint

kegyetlenül megkínozták és kirabolták az asszonyt.

Néhány nappal a bűncselekmény előtt, december 27-én éjjel fél 12 körül a két támadó megjelent egy téglási kisboltnál. A fiú és társa átmászott a kerítésen, majd egy feszítővassal az ajtótokkal együtt kifeszítette a raktár bejárati ajtaját, de amikor a riasztó megszólalt, elszaladtak. Végül, hogy kárpótolják magukat,

egy büfébe törtek be, ahonnan 20 ezer forintot, és egy mobiltelefont vittek magukkal.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

A kirabolt asszony arra készül, hogy a tárgyaláson újra szembe néz a támadóival. A Blikk információi szerint az olasz férfi a Facebookon ismerkedett meg R. Bence testvérével, akihez karácsonyra érkezett Magyarországra, de aztán nem volt miből visszamennie. Ezért a javítóintézetből kiszökött kamasszal kitalálták, hogy rablással szereznek pénzt ehhez.

A tárgyaláson a kamaszfiú részben beismerte tettét, három bűncselekményből kettőt bevallott, olasz társa viszont ártatlannak vallotta magát.

Magyarul írt levelében az állt, hogy a tettestárs nem ő, hanem R. Bence egyik rokona volt.

– mondta Andrea az asszony vallomására reagálva. A megtámadott áldozat ugyanis elmondta, hogy támadói magyarul kommunikáltak egymással. A tárgyalás végén született ítélet azonban végképp sokkolta az idős nőt.

– mondta az asszony, akiben még mindig élnek a két évvel ezelőtti támadás borzalmas emlékei. A két betörő összeverte, és megrugdosta az arcát.

Telefonzsinórral kikötözték, a száját pedig ruhadarabokkal tömték be. Emellett a szemét is bekötötték, és azzal fenyegették, hogy megölik.

"A jobb kézfejem össze-vissza törött, de még egy vérrög is volt a fejemben, amit meg kellett operálni" – idézte fel az asszony az emlékeket, amelyeket talán soha nem lesz képes feldolgozni.

- árulta el.

A külföldi férfiról kiderült, hogy büntetett előéletű,

Olaszországban embert is rabolt már, és váltságdíjat követelt, emiatt 6 év 8 hónap börtönt szabtak ki rá.

A tárgyalás augusztusban folytatódik - írta meg a Blikk.