100 év Trianon: A szereplők megváltoztak, de a baloldal ugyanúgy működik

Vágólapra másolva!
A nagyközönség is láthatja a 100 év Trianon által, hogy a szereplők ugyan megváltoztak, de a baloldal pontosan olyan eszmeiség alapján működik, pontosan ugyanazok a törekvései, és számos alkalommal még a szóhasználatuk, agitációjuk is, mint annak idején - mondta el az Origónak a HírTV-n futó 100 év Trianon című műsor vezetője, Trombitás Kristóf. A televízióban vasárnaponként 20:05-től nézhető meg a további négy rész. 
Vágólapra másolva!

Felvállalt célja volt műsorunknak, hogy megmutassuk, mennyivel szövevényesebb és visszataszítóbb elképzelések álltak a háttérben az 1900-as évek elején, mint azt sokan gondolták volna, és örülök, hogy a nagyközönség is láthatja a 100 év Trianon által, hogy a szereplők ugyan megváltoztak, de a baloldal pontosan olyan eszmeiség alapján működik, pontosan ugyanazok a törekvései, és számos alkalommal még a szóhasználatuk, agitációjuk is, mint annak idején - minderről Trombitás Kristóf, a HírTV műsorvezetője beszélt az Origónak.

A 100 év Trianon műsor vezetője elmondta, hogy egy-egy adás felépítése is azt szolgálja, hogy főleg a kor szereplőiről mondjunk kevéssé ismert információkat.

Legutóbb pedig Ady Endréről is megtudhattuk, hogy ez a baloldali kör pontosan ugyanúgy pénzelte és – általa is – sajátította ki a kultúrát, mint ahogy azt az elmúlt évtizedekben is láthattuk - tette hozzá.

A nézői visszajelzések örömünkre azt mutatják, hogy sikerült felkelteni az érdeklődést, és egyre nagyobb érdeklődéssel várják a következő adást. Annyit ígérhetek, hogy továbbra is folytatjuk a megosztó személyek bemutatását, legyen szó Lukács Györgyről vagy Prónay Pálról - mondta Trombitás Kristóf.

Mint arról korábban beszámoltunk, új, hatrészes sorozatot indított a Hír TV, amelyben bemutatja Magyarország olyan jellemzőbb alakjait, akik a művészi és politikai gondolkodásra hatottak a XIX. század végén és a XX. század elején, és tevékenységüknek még ma is érezzük hatását. A Trombitás Kristóf műsorvezetésével készített 6 részes sorozat vasárnap esténként 20:05-től jelentkezik.