Az erőszakkal akarta leplezni az érdi lány, hogy elvesztette a szüzességét

rendőrség, vizes rendőrautó, felirat
Vágólapra másolva!
Hétfő délután azért hívták a rendőrséget, mert egy érdi lányt elraboltak és megerőszakoltak, majd kitették az utcán. A nyomozás során kiderült, hogy az áldozat nem áldozat és a barátjával csak kitalálta a rémtörténetet. Úgy gondolták, így nem fog kiderülni, hogy együtt töltötték a napot. A Blikk információi szerint a fiú elvette a lány szüzességét, ezt akarták leplezni. 
Vágólapra másolva!

Ahogy azt az Origo elsőként megírta, egy érdi lány hétfőn nem érkezett meg az üzletbe, ahol a gyakorlatát töltötte, ezért az anyja hívta a rendőröket, akik eltűntként keresni kezdték. Délután újabb bejelentést kaptak, miszerint

a lányt szakadt ruhával és horzsolásokkal megtalálták az egyik helyi utcában.

A lány azt állította, hogy

ismeretlenek betuszkolták egy autóba, elkábították, egy raktárépületben kést nyomtak a torkához és megerőszakolták, majd kitették az autóból.

A nyomozás során viszont kiderült, hogy a lány és a barátja csak kitalálta a történetet, hogy ne derüljön ki az igazság. Együtt voltak egész nap.

A kislányom románca négy napja kezdődött. Ez a fiú ötödikes kora óta ismeri a gyerekemet, egyszerűen odament az iskolai bizonyítványosztáson a kislányomhoz, megcsókolta, aztán onnantól egy pár lettek.

– mondta a Blikknek a lány anyja, aki azt is elárulta, hogy amikor a gyerek apjával együtt a helyszínre értek, a lány maga elé meredt, ült, a nadrágja el volt szakadva, és egyetlen kérdésre sem tudott válaszolni. Később viszont elmondta nekik is a kitalált történetet.

Forrás: Police.hu

– mondta az apja.

A lap úgy tudja, hogy az együtt töltött napon a fiú elvette a lány szüzességét, aki még palacsintát is sütött az első aktus után, majd többször egymáséi lettek.

Ezek után hívta fel a lány barátja a rendőrséget a kitalált rémtörténettel.

Az anyja elmondása szerint a rendőrség arra is keresi a választ, hogy történt-e erőszak. A fiú szerint a közös beleegyezéssel szeretkeztek, szerintük viszont a lány az első alkalmat nem akarta, de hiába ellenkezett.