Meglopta a főnökét egy valutaváltós a budai Várban

Szörnyű tragédia történt Tolna megyében: aknába zuhant egy 13 éves kislány rendőrség rendőrautó
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
A cég kódját használta egy férfi, hogy betörjön a munkahelyére, egy valutaváltóba. A gyanú szerint 10 millió forintot vitt magával a széfből. A riasztót kikapcsolta, de a biztonsági kamerákat nem. 
Vágólapra másolva!

2017. december 25-én 23 óra 28 perc körül bement az egyik alkalmazott az I. kerületben lévő, Dísz téri pénzváltóba.

A saját kulcsát használta. Kivett a széfből közel 10 millió forintot és elsétált.

Másnap délelőtt a pénzváltó egyik alkalmazottja vette észre, hogy az ajtó zárja szorul, a riasztó ki van kapcsolva, a belső helyiségben lévő széfből hiányzik pénz.

A nyomozók megállapították, hogy a biztonsági szolgálatot nem riasztotta a rendszer a betörés idején.

Azt is, hogy a tolvaj érvényes kóddal ment be a pénzváltóba, amit csak három alkalmazott ismert.

Forrás: Shutterstock

A nyomozók munkáját megkönnyítette, hogy a tolvajról felvétel készült, amit meg tudtak nézni, emellett a riasztó eseménylistájának elemzése és a kirendelt igazságügyi szakértők véleményének megismerése után

már tudták, hogy a 33 éves D. Balázs az, akit keresnek.

A férfit elfogták és bevitték a kapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki lopás gyanúja miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói befejezték a nyomozást. Az ügy iratait vádemelési javaslattal átadták az ügyészeknek.