Novák Katalin: Mintegy hatvan százalékkal nőtt a bölcsődei férőhelyek száma 2010 óta

Budapest, 2020. július 1. A kibővített cinkotai Napsugár Bölcsőde új részlege a XVI. kerületi Felsőmalom utcában az átadás napján, 2020. július 1-jén. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Mintegy hatvan százalékkal nőtt a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt tíz évben, a bölcsődei ellátást nyújtó települések száma pedig a duplájára nőtt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán a XVI. kerületi Napsugár Bölcsőde új részlegének átadóján.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin azt mondta, hogy 2010-ben 326 településen 32 ezer bölcsődei férőhely volt,

jelenleg 740 településen több mint 51 ezer bölcsődés korú gyermek ellátása biztosított.

A kormány az egy éve indult családvédelmi akcióterv egyik pontjaként azt vállalta, hogy 2022-re 70 ezerre növelik a bölcsődei férőhelyek számát,

- emelte ki.

A bölcsődék finanszírozására, támogatására 2010-hez képest mintegy négyszer többet,

40 milliárd forintot fordítanak a költségvetésből.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a XVI. kerületi Napsugár Bölcsőde új részlegének átadásán 2020. július 1-jén Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a férőhelyek bővítése mellett a bölcsődei dolgozók bérét átlagosan két és félszeresére emelték, szerdától pedig a pedagógus munkakörben foglalkoztatottaknál 10 százalékos szakmai ágazati pótlékot vezetnek be.

A következő évben emelkedik a munkahelyi bölcsődék finanszírozása,

és 700 ezerről 758 ezerre nő a családi bölcsődék állami támogatása

- mondta Novák Katalin.

Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere arról számolt be, hogy a Napsugár Bölcsőde bővítése 450 millió forintból valósult meg, amelyhez a kormány 300 millió forinttal járult hozzá.

- tette hozzá.

A kibővített cinkotai Napsugár Bölcsőde új részlege a XVI. kerületi Felsőmalom utcában az átadás napján, 2020. július 1-jén Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Kovácsné Bárány Ildikó, a bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztos azt mondta, hogy a bölcsődefejlesztések mellett fontos az intézmények felújítása, korszerűsítése is, és a bölcsődei dolgozók munkáját is segítik, például azzal, hogy papíralapú helyett elektronikus adminisztrációt vezetnek be, és továbbképzéseket biztosítanak a szakmai fejlődésükért.

A bölcsődefejlesztési program egy családtámogatási forma, amely abban nyújt segítséget a szülőknek, hogy megtalálhassák a munka és a család közötti egyensúlyt, miközben gyermekük biztonságban van - mutatott rá a miniszteri biztos.

Szatmáry Kristóf, a kerület fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a XVI. kerületben 2010 óta szinte 100 százalékkal nőtt a bölcsődei férőhelyek száma: 2010-ben 200, napjainkban 430 gyermeket tudnak ellátni.